Castro: Amerikai katonák elfoglalták Haitit

Fidel Castro január 23-i dátummal írt, s a Cubadebate weboldalon olvasható írásában megkérdőjelezi, hogy az Egyesült Államok miért küldött katonákat a földrengés sújtotta Haitira.

"A tragédia közepette, anélkül, hogy bárki tudná miért, amerikai katonák ezrei foglalták el Haiti területét"- véli Castro. A 83 éves, a nyilvánosságtól visszavonult kubai vezető szerint ez a fejlemény tovább bonyolíthatja a nemzetközi együttműködés önmagában is összetett feladatát. Márpedig Latin- Amerika amúgy is legszegényebb országát érintő természeti csapást követően elengedhetetlen a világ, így mindenekelőtt a fejlett és gazdag államok összefogása és segítsége az újjáépítéshez. Mint vélekedik, Haiti helyzetéhez képest "egyszerű feladat volt" Európa vagy Japán újjáépítése a második világháború után.

Castro írásában kifogásolja, hogy eddig sem az ENSZ, sem a washingtoni kormány nem adott a világ közvéleményének magyarázatot, mi szükség van erre a nagy amerikai katonai felvonulásra. A kubai vezető egyúttal sürgeti az ENSZ-t, hogy vegye át ebben a kényes ügyben az irányító szerepet.

Ugyanakkor hivatkozik arra, hogy Kuba nem katonákkal, hanem orvosaival van jelen Haitin. Kuba a több mint 400 orvosával, illetve a kubai egyetemeken ingyenes képzésben részesülő, ugyancsak mintegy 400 haiti diákkal segíti most a rászorulókat. Emlékeztet arra is, hogy a havannai kormány etikai megfontolásból azonnal hozzájárult az Egyesült Államok kéréséhez, s engedélyezte a szigetország keleti légtere feletti átrepülést az amerikai gépeknek, helikoptereknek. (Amerikai sebesülteket szállítottak például Guantanamóra, illetve tovább Florida felé, így 90 perccel lerövidült a légiút Port-au-Prince és Miami között.)

Nem világos a kubai vezető írásának jelzett időpontjából, ám elképzelhető, hogy az megelőzte a bejelentést, miszerint: az Egyesült Államok és az ENSZ megegyezett abban, hogy a Haitin zajló segélyezési tevékenység összehangolásában a világszervezetre hárul az irányító szerep. Mint a Haitiból tudósító hírügynökségek tudni vélték, az elmúlt napokban a karibi országba vezényelt amerikai katonák parancsnokai és az ENSZ illetékesei között súrlódások keletkeztek a segélyek szétosztásának megszervezésekor. A feladatok egyértelmű felosztásának a hiánya ezért olykor hátráltatta azt, hogy a segélyszállítmányok minél szervezettebben és mielőbb eljussanak a rászorultakhoz.

Az ENSZ Haitin lévő missziója az Egyesült Államok helyi nagykövetének megállapodása keretet ad a szigetországba, annak partjaihoz érkezett mintegy 12 ezer amerikai katona és a világszervezet, illetve a haiti kormányzat együttműködésének ­- jelentette az Efe spanyol hírügynökség. A dokumentum szerint az ENSZ koordinálja a nemzetközi segélyakciót a haiti kormánnyal konzultálva, s egyben felelős is a haiti hatóságok segítésében a rend fenntartásáért. (Hét-nyolcezer fős ENSZ békefenntartó kontingens tartózkodik Haitin, amelynek létszámát a Biztonsági Tanács a napokban hozott döntésével 3500 fővelkívánja megnövelni.)

Ugyanakkor René Préval elnök irányítja a károsultak helyzetén javító erőfeszítéseket, miként a helyreállítási munkák beindítását. Az amerikai katonák viszont csak saját parancsnokságuknak vannak alárendelve - rögzíti a dokumentum -, miközben hozzájárulnak az ENSZ által meghatározott humanitárius és logisztikai feladatok megvalósításához. "A haiti kormány kérésére tartózkodunk Haitin, kizárólag humanitárius szándékokkal" - mondta Alejandro Wolff, az Egyesült Államok ENSZ-követségének helyettes vezetője.

 

Az emberek egy amerikai katonai helikopter felé futnak, amely ivóvizet dob le Port-au-Prince-ben
Port-au-Prince, 2010. január 17. Az emberek egy amerikai katonai helikopter felé futnak, amely ivóvizet dob le Port-au-Prince-ben 2010. január 16-án, négy nappal az után, hogy a Richter-skála szerinti 7-es erősségű földrengés rázta meg Haitit. Az egészségügyi világszervezet, a WHO becslése szerint a földmozgás következtében 40-50 ezer ember életét vesztette a karibi szigetországban. (MTI/AP/Jae C. Hong)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.