London szabad utat adna Aszadnak

David Cameron brit kormányfő szerint garantálni kellene a szír elnök biztos útját kifelé az országból, csak érjen véget a vérfürdő.

David Cameron az al-Arabíja televíziónak adott interjújában mondta, hogy a nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie, hogy kihozza Bassár el-Aszad szír elnököt az országból. Szerinte Aszadnak a nemzetközi igazságszolgáltatás előtt kell felelnie a tetteiért, az első számú cél pedig jelenleg az, hogy Szíriában véget érjen a vérfürdő. A forradalom másfél évvel ezelőtti kitörése óta Szíriában 35 ezer ember vesztette életét erőszakcselekményekben.

Bevallása szerint a brit kormányfőt „rendkívül” ingerültté teszi, hogy a nemzetközi közösség a jelenlegi helyzetben nem tud többet tenni. „Nem akarok egérutat adni Aszadnak Nagy-Britannia felé, de ha el akarja hagyni Szíriát, elhagyhatja. Meg lehet szervezni a dolgot” – nyilatkozta Cameron Abu Dzabiban.

Az Amnesty International azonnal reagált az al-Arabíja interjújára. Ahelyett, hogy „mentelmi alkuról” beszél, „Cameronnak inkább azzal kellene foglalkoznia, hogyan biztosíthatná Aszad felelősségre vonását, ha lehet, a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt” – bírálta az emberi jogi szervezet a brit kormányfőt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.