Cameron nem fogadta el a borítékot az argentin elnöktől

Cristina Fernandez de Kirchner a G20 csúcs egyik szünetében próbált meg egy borítékot nyomni David Cameron brit kormányfő kezébe. Cameron nem akarta átvenni, az argentin elnök szerinte csak médiafelhajtást akar. Az eset után sebtében összehívott sajtótájékoztatón az argentin külügyminiszter a briteket a legnagyobb gyarmatosítóknak nevezte.

David Cameron és tanácsadói szerint az argentin elnök kihasználta a G20 csúcsot, és csak a média figyelmét akarta felhívni a Falkland-szigetek problémájára. Ezért a brit kormányfő nem is fogadta el azt a borítékot, amelyet Cristina Fernandez de Kirchner próbált a kezébe nyomni a csúcs egyik szünetében. A gyanút erősíti, hogy a helyszínen rengeteg tévékamera volt, amelyek mind vették az esetet.

Pontosan egy A4-es borítékról van szó, amelyben állítólag egy 1985-ös ENSZ-határozat volt. Eszerint a két félnek tárgyalnia kellene a szigetek hovatartozásáról. A brit kormányfő és az argentin elnök a csúcs egyik szünetében futottak össze, és kezdetben csak az elmúlt napok témáiról, a bankválságról és a válságkezelésről beszélgettek. Aztán Cameron egyszer csak azt mondta: – Most nem akarok részletesebben tárgyalni a Falkland-szigetekről, de gondolom, azt Ön is észrevette, hogy népszavazást fognak tartani. Remélem, figyelembe veszi majd a döntésüket, amelyet az ENSZ-nek is tiszteletben kell tartania.

A fordítók küszködtek, hogy vissza tudják adni Fernandez válaszát, de állítólag zavaros dolgokat mondott a spanyol sajtó főcímeiről, az ENSZ-ről és a Malvin-szigetekről. Az elnök egyszer csak előrántotta a borítékot, és megpróbálta azt Cameron kezébe nyomni. A helyzet hűen tükrözi azt a szituációt, amikor az argentin elnöknek próbáltak meg átadni egy levelet a Falkland-szigetek képviselői egy kolonializmusról szóló New York-i konferencián, de ők is sikertelenül jártak.

Az argentin hivatalos források felháborodtak a brit kormányfő elutasításán. Az egyik argentin kormányzati tisztviselő szerint Cameron „nagyon barátságtalan” volt, hogy nem fogadta el a borítékot, és az argentin külügyminiszter is élesen kritizálta a brit kormányfőt.

– Mi elkészítettünk egy csomagot, tele dokumentumokkal, de a brit kormányfő nem fogadta el. Ez azt jelenti, hogy Nagy-Britannia továbbra sem hajlandó tárgyalni velünk –kommentálta az esetet Hector Timerman argentin külügyminiszter. Az esemény után gyorsan összehívtak egy sajtótájékoztatót is, ahol a külügyminiszter a briteket a legnagyobb gyarmatosító nemzetnek nevezte, és szerinte Nagy-Britannia nem várhatja el, hogy Argentína tisztelje az ENSZ határozatait, ha ezt ők sem teszik meg. Az elnök pedig a BBC tudósítójának kijelentette, hazugság, hogy a csúcsot csak arra használja, hogy felelevenítse a Falkland-szigetek ügyét.

David Cameron (balra) nem fogadta el Cristina Fernandez de Kirchnertől (jobbra) a borítékot
Argentina's President Cristina Fernandez de Kirchner (R) and Britain's Prime Minister David Cameron stand together on the second day of the G20 Summit in Los Cabos June 19, 2012. REUTERS/Presidencia Argentina/Handout (MEXICO - Tags: POLITICS) FOR EDITORIAL USE ONLY. NOT FOR SALE FOR MARKETING OR ADVERTISING CAMPAIGNS. THIS IMAGE HAS BEEN SUPPLIED BY A THIRD PARTY. IT IS DISTRIBUTED, EXACTLY AS RECEIVED BY REUTERS, AS A SERVICE TO CLIENTS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.