Cameron lebőgött a showman előtt

„Rajtakapott, ez rossz dolog, ebben a show-ban fejezem be a pályafutásomat” – viccelődött David Cameron brit kormányfő a híres amerikai showman, David Letterman kényes kérdései után.

David Cameron az első, hivatalban lévő brit kormányfő, aki szerepelt David Letterman amerikai showman beszélgetős műsorában. A csípős kérdéseiről ismert Letterman a brit történelemmel és kultúrával kapcsolatos kérdésekkel bombázta a kormányfőt, aki több-kevesebb sikerrel tudott megfelelni a feladatoknak.

A kormányfő belépésekor a zenekar a Rule Britannia brit hazafias dalt játszotta. Cameron akkor jött először zavarba, amikor a showman megkérdezte tőle, hogy ki komponálta a zenét. A kormányfő Edward Elgart jelölte meg zeneszerzőként, rosszul. Letterman egyszer csak kibökte, hogy Thomas Arne a helyes válasz.

Cameron nem tudott megfelelő fordítást adni a Magna Cartára sem, amelynek az angol megfelelője "great charter" (Nagy Szabadságlevél). Azt meg tudta ugyan mondani, hogy mikor írták alá, és arról is beszélt, hogy mekkora jelentősége van a demokrácia szempontjából, arra viszont már csak hezitálva felelt, hogy hol is írták alá.

A kormányfő elmagyarázta, hogy mi a különbség Észak-Írország és Írország között, és megemlítette a királynő dublini látogatását is. Itt azonban ismét vétett egy hibát, azt állította ugyanis, hogy II. Erzsébet a királyi családból az első, aki a függetlenné válás óta ide látogatott. Ez azonban nem igaz, a wales-i herceg többször is járt itt.

A nézők ujjongtak, amikor Cameron megemlítette a londoni olimpiát, viszont azt elkerülte, hogy véleményt mondjon Mitt Romney republikánus elnökjelöltről, aki kritizálta a játékok előkészületeit. A kormányfő akkor kapta a legnagyobb tapsot, amikor arról mesélt, hogy Nagy-Britanniában nem engedélyezik a politikai reklámot. (Az Egyesült Államokban a kampány során dollármilliárdokat költenek a politikai hirdetésekre.)

Cameron azt is elmondta, a The Late Show-ban való szereplésével az USA-ba irányuló brit kereskedelemnek szeretne kedvezni. A kormányfő megemlítette, hogy két év alatt egymillió munkahelyet teremtettek a magánszektorban. Hozzátette azonban, hogy a megszorítások miatt most nem annyira népszerű Nagy-Britanniában.

David Letterman show-ja napi hárommillió nézővel az egyik legnépszerűbb beszélgetős műsor az Egyesült Államokban. A show-ban olyan politikai szereplők jelentek meg eddig, mint például Barack Obama amerikai elnök, Boris Johnson londoni polgármester, és mandátumának lejárta után Tony Blair volt kormányfő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.