Cameron: Nagy-Britanniának nincs helye egy szorosabbá váló EU-ban

Nagy-Britanniának nem lenne helye egy olyan Európai Unióban, amelyben folyamatosan egyre szorosabbá válik az integráció - mondta vasárnap a brit miniszterelnök, aki nem ért egyet az ellenzék tervével, a rezsibefagyasztással.

Cameron a Liberális Demokratákkal koalícióban kormányzó Konzervatív Párt éves kongresszusának nyitánya előtt a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: az EU átalakításra szorul, mivel mára túl versenyellenessé, túl vállalkozásellenessé és bürokratikussá vált. A miniszterelnök megerősítette a Konzervatív Párt hivatalos álláspontját, amely szerint Nagy-Britannia és az EU viszonyrendszerét is gyökeresen át kell alakítani.

Cameron szerint a brit nép nem akarja a mind szorosabbra vont uniót, és Nagy-Britanniának nem szabad részt vennie e folyamatban. "Más országok csatlakozhatnak az egyre szorosabb Európai Unióhoz, Nagy-Britanniának azonban nincs helye (egy ilyen unióban) ... és gondoskodom róla, hogy ebből mi kiszálljunk" - fogalmazott a brit kormányfő.

David Cameron azt nem mondta ki, hogy ez a brit EU-tagság esetleges feladását is jelentheti, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a brit-EU viszonyrendszert szabályozó szerződés "nagyon radikális" újratárgyalására törekszik.

A brit miniszterelnök januárban bejelentette, hogy a brit választók 2017-ben népszavazáson dönthetnek a brit uniós tagság sorsáról, ha a Konzervatív Párt a 2015-ben esedékes választások után kormányon marad. Cameron akkori előterjesztése szerint ugyanakkor a brit kormánynak a referendum előtt meg kell kísérelnie tárgyalásos úton újrarendezni Nagy-Britannia viszonyrendszerét az EU-val, és a London által tagállami hatáskörűnek ítélt döntési jogköröket "haza kell telepíteni" Brüsszelből.

David Cameron a vasárnapi BBC-interjúban elvetette az ellenzéki Munkáspárt vezetője, Ed Miliband múlt héten tett bejelentését arról, hogy ha a Labour kerül kormányra 2015-ben, húsz hónapra befagyasztaná a lakosság és a családi vállalkozások földgáz- és áramdíjait. Cameron szerint "ez tüneti kezelés, és nem a betegség gyógyítása", mivel a közműdíjak emelkedésének okait kell feltárni. Hozzátette: a kormány más megközelítést alkalmaz, törvényt alkot például arról, hogy az energiaszolgáltatók minden fogyasztónak kötelesek lesznek az általa hozzáférhető legalacsonyabb tarifákat felajánlani. A miniszterelnök szerint Miliband gazdaságpolitikai elképzeléseinek összessége "üzletellenes és vállalkozásellenes".

A vállalati adóterhek emelésének munkáspárti tervét Cameron "őrültségnek" nevezte, mondván: az üzleti szféra "ostorozása és adóztatása" munkahelyekbe kerül és visszaveti a gazdasági növekedést.

A brit választók csaknem kétharmadának azonban tetszik Miliband rezsibefagyasztási terve. A The Sunday Times című vasárnapi brit konzervatív lap megbízásából készített országos felmérés szerint a megkérdezettek 63 százaléka támogatja az ötletet. Ez meglátszik a párt támogatottságán is: jelenleg a választók 42 százaléka voksolna a Munkáspártra, és csak 31 százalék a konzervatívokra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.