Cameron kitálalt

Közzétette az elmúlt hat évben benyújtott adóbevallásait vasárnap David Cameron brit kormányfő, ezzel igyekezve véget vetni a panamai offshore-botrány kirobbanása után vele kapcsolatban felmerült találgatásoknak.

A tory kormányfő ezzel a lépéssel minden bizonnyal precedenst teremtett, amelyet várhatóan minden miniszterelnöknek és pártvezetőnek követnie kell majd – kommentálta az eseményeket a The Sunday Times című tekintélyes konzervatív brit lap.

Az adóbevallásokból, amelyeket hivatalosan a Downing Street tett közzé vasárnap hajnalban, kiderül, hogy Cameron teljes jövedelme a 2014–2015-ös pénzügyi évben valamivel meghaladta a 200 ezer fontot – ez átszámítva 78 millió forint –, és összesen 76 ezer font jövedelemadót fizetett. Jövedelmének legnagyobb részét – 140 522 fontot – miniszterelnöki fizetése tette ki, emellett 47 ezer font bevétele származott egy londoni, Notting Hill-i családi ház kiadásából. A Konzervatív Párttól költségtérítés gyanánt 9800 fontot kapott, és banki megtakarításai után háromezer font kamatjövedelme is volt.

Az adópapírokban szerepel az is, hogy mielőtt 2010-ben miniszterelnök lett volna, eladta 140 ezer fontnyi részvénybefektetését, benne azt a több mint 31 ezer font értékű részvénycsomagot, amelyet néhai édesapja offshore cégében vásárolt 1997-ben. Cameron éppen e cég üzleti tevékenysége révén keveredett bele a panamai offshore-botrányba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.