Cameron csak ígérget a bevándorlásról

A közvélemény-kutatások egyelőre kevés támpontot adnak a brit parlamenti választások kimenetelét illetően. Hónapok óta holtversenyt igazolnak vissza a két nagy párt, a Konzervatív és a Munkáspárt között.

A legfrissebb felmérés szerint a Labour 33, a toryk 32, a Függetlenségi Párt (UKIP) 15, a Liberális Demokraták pedig 8 százalékos népszerűséget élveznek. A május 7-i dátum rögzítésével a korábban egy hónapos választási kampány elhúzódik, és lényegében már az év eleje óta tart.

David Cameron fő érve a gazdaság
David Cameron fő érve a gazdaság
Russell Cheyne / Reuters

Annyi biztos, hogy David Cameron kormányfő március 30-án keresi fel II. Erzsébet királynőt, és kéri fel a parlament feloszlatására. A kisebbik koalíciós partner, a Liberális Demokraták példátlanul alacsony támogatottsága megkérdőjelezi a jelenlegi politikai berendezkedés jövőjét. Bár egy friss interjúban Nick Clegg miniszterelnök-helyettes elhárította a tréfás javaslatot, hogy a közeljövőben megírhatja a visszaemlékezéseit, tisztában kell lennie azzal, hogy saját, Sheffield Hallam-i képviselői helye is borotvaélen táncol.

Sajtóértesülések szerint a konzervatívok vezetése arra készül, hogy Cameront akkor sem távolítja el a párt éléről, ha elveszti ugyan a választást, de az ellenzék vezére sem arat átütő sikert. Készek erkölcsi győzelemnek tekinteni, ha Ed Miliband több mandátumot szerez, ám a Munkáspártra összességében kevesebb szavazat érkezik. A Konzervatív Párt nagyjai szerint Miliband a nyolcvanas évek elejének munkáspárti vezetője, Michael Foot óta a Labour leggyengébb irányítója – így összetákolt koalíciós kormánya rövid életűnek bizonyulhat, míg Cameronnak esélye lehet egy rövid időn belül megismételt választás megnyerésére.

Semmiféle alkotmányos bizonyosság nincs azzal kapcsolatban, hogy a legtöbb képviselői helyet szerző párt vezetője költözhet be a Downing Street 10.-be. A politikai szokásokkal ellentétben előfordulhat, hogy a kormányalakításra nem azonnal kerül sor.

A Konzervatív Párt legerősebb érve a gazdaság. A felgyorsult növekedés alapján a kampány fő üzenete az lesz, hogy meg kell akadályozni az elért eredményeket visszafordító munkáspárti kormányzást. A toryk időt kérnek a választóktól a munka befejezésére, a Munkáspárt által 2010 előtt felhalmozott költségvetési hiány megszüntetésére és a közszolgáltatások színvonalának javítására.

A munkahelyteremtés, az oktatás, az egészségügy és a lakásépítés támogatásán túl, a toryk választási programjának felelősei a bevándorlás tematikájának visszaszorítására szeretnék rávenni a kormányfőt. Világos, hogy Cameron korábbi ígérete, a bevándorlás nettó számának „néhány tízezerre csökkentése” irreális. Éppen a múlt héten kerültek nyilvánosságra a legfrissebb adatok, amelyek szerint a 2014 szeptemberét megelőző tizenkét hónapban – tízéves rekordot felállítva – 298 ezerre emelkedett a bevándorlók száma.

Érdekes jelenségre mutat rá a YouGov most megjelent felmérésének eredménye. Peter Kellner, a közvélemény-kutató elnökének elemzése szerint a britek 75 százaléka érzi túlzottnak a bevándorlást az elmúlt tíz évben, ugyanakkor úgy látják, hogy a Lengyelországból, Indiából és máshonnan érkezett munkavállalók nem befolyásolták kedvezőtlenül a szigetország életét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.