Cáfolják, hogy elengednék Pollardot

Cáfolta az amerikai igazságügyi minisztérium a The Wall Street Journal című napilap azon értesülését, miszerint az Egyesült Államok kormánya arra készül, hogy idő előtt szabadon bocsáttassa Jonathan Pollardot, az amerikai haditengerészeti hírszerzés volt tisztjét, akit 1987-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek, amiért Izraelnek kémkedett.
A tárca szerint Pollardnak 30 évet le kell ülnie. A minisztérium közölte, hogy az elítélt régóta kiérdemelte azt, hogy novemberben mérlegeljék a feltételes szabadlábra helyezését, de leszögezte, hogy a kormánynak nincs beleszólása az eljárásba.

Alistair Baskey, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője cáfolta a szabadon bocsátásról szóló értesülést megszellőztető napilapnak azt az állítását is, amely szerint az amerikai kormány ezzel a lépéssel a feszültséget igyekszik csökkenteni a két ország viszonyában az iráni atomprogramról megkötött megállapodás után, amelyet Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök mindig is hevesen ellenzett. Baskey hangsúlyozta, hogy nincs kapcsolat az amerikai külpolitikai megfontolások és Pollard státusa között.

A The Wall Street Journal arról írt, hogy a 60 éves Pollard elengedése hónapok vagy akár hetek múlva esedékes.

Hívei szerint a zsidó államban nagy népszerűségnek örvendő Pollardra túlságosan kemény büntetést szabtak ki. Mint rámutatnak, az Egyesült Államok és Izrael szövetségese egymásnak, és az általa kiszolgáltatott információ nem okozott kárt Amerikának, ráadásul a konkrét értesülésekhez Izrael már korábban is hozzáférhetett. Az elítélt ügyvédje szerint cukorbeteg és magas vérnyomástól is szenved.

Az észak-karolinai Butner szövetségi börtönében fogva tartott Pollard szabadon bocsátását Netanjahu kormányfő, akárcsak hivatali elődei, régóta szorgalmazza. Az elítélt kém esete miatt egyébként, mint azt volt és jelenlegi izraeli tisztségviselők mondják, az izraeli hírszerző szervek csaknem három évtizede visszafogták az amerikai kormány elleni kémkedést.

Az Obama-kormány 2014-ben, az izraeli-palesztin békefolyamat ösztönzése érdekében fontolóra vette Pollard szabadon bocsátását, de az elképzelés hírszerzési körökben ellenkezést váltott ki, ezért elálltak tőle.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.