Cáfolja a román hírszerzés, hogy a polgárok után akar kémkedni

Cáfolta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), hogy európai uniós támogatással a polgárok tömeges és általános megfigyelését célzó informatikai rendszert építene ki - jelentette kedden a Mediafax hírügynökség.
Az SRI közleményében arra reagált, hogy a román Helsinki Bizottság (APADOR-CH) és másik három civil szervezet nyílt levélben fejezte ki aggályait hétfőn az Európai Bizottságnál és a bukaresti kormánynál az SRI - tudomásuk szerint - 25 millió eurós (7,8 milliárd forintos) támogatással megvalósítandó SII Analytics nevű projektje miatt. A civilek attól tartanak, hogy az informatikai fejlesztés valójában a teljes lakosságot folyamatosan megfigyelés alatt tartó, úgynevezett "Nagy Testvér" létrejöttét takarja, amely által az SRI és más állami intézmények hozzáférést nyernek a polgárok személyes adatait kezelő integrált alrendszerekhez anélkül, hogy a felhasználásban léteznének törvényes korlátozások az emberi jogok védelmében.

Válaszában az SRI azt állítja, hogy a projekt csak az eddiginél lényegesen gyorsabb keresést tesz lehetővé olyan adatbázisokban, amelyekhez eddig is hozzáfért. A fejlesztés nem új adatok tárolását jelenti, hanem egységesíti az informatikai eljárásokat "Románia legfontosabb intézményeinek" adatbázisaiban, hogy egyszerre és hatékonyan lehessen azokban a releváns információkat megkeresni olyan kihívások esetén, amelyek gyors reakcióidőt tesznek szükségessé.

A közlemény szerint a projekt a terrorizmus, illegális migráció, szervezett bűnözés, korrupció, adócsalás ellen fellépő állami intézmények - belügyminisztérium, ügyészség, pénzügyminisztérium, SRI - tevékenységének korszerűsítését célozza. Az SRI hozzáteszi, hogy az SII Analytics minden keresést naplózni fog, így bármilyen visszaélési kísérletnek nyoma marad.

A 31,5 millió eurós (csaknem 9,8 milliárd forintos) beruházás 84 százalékát fedezik vissza nem térítendő uniós támogatásból - közölte a Román Hírszerző Szolgálat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.