Büntetőeljárás indult a krasznodari tragédia miatt

Eddig 150 ember halt meg az özönvízszerű dél-oroszországi áradásban, amelyre senki nem figyelmeztetett. Szemtanúk szerint menekülni is alig volt hova.

A Krasznodari terület ügyészségi nyomozóhivatal bűntetőeljárást indított a dél-oroszországi özönvízszerű esőzésben életüket vesztett emberek nagy száma miatt - közölte vasárnap a hatóság képviselője. Az ügyészségi nyomozók gondatlanságból elkövetett, két vagy több ember halálát okozó bűnügyben kezdték meg a vizsgálatot. Vlagyimir Putyin orosz államfő vasárnap hajnalban elrendelte annak kivizsgálását, hogy a helyi hatóságok lehetőségeikhez mérten figyelmeztették-e a krasznodari lakosokat az árvízre.

Ügyészségi vádak szerint egyébként a vízügyi hatóságok hatalmas műhibája vezetett tragédiához: miután a környékre pillanatok alatt 28 centiméternyi eső zúdult, megnyitottak egy feszülő víztározót, az ebből gát nélkül kiáramló víz pedig mindent elsodort, ami csak az útjába került. A vízügyi hatóságokra először még helyi aktivisták mutattak felelősként a kataszrófáért, az ezekre a vádakra érkező cáfolat szerint azonban a tározóból csak normális mennyiségű vizet eresztettek le, amelynek semmi köze a dologhoz: vízügyi szakemberek jelentése szerint a víztározók állapota normális, és kizárták, hogy azokból zúdult volna a víz a Fekete-tenger partján lévő, vagy az ahhoz közel fekvő településekre. A nyomozóhatóság szerint 150 ember halt meg az áradásban, köztük öten áramütést szenvedtek. A víz levonulásával a mentőegységek újabb és újabb holttesteket találtak. Többségük idős ember. A legtöbben Krimszk városában haltak meg. A rendőrségnek több esetben kellett közbelépni, mert fosztogatók jelentek meg a különböző üzleteknél.

A rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint több mint 12 ezer kárvallottja van az árvíznek Kubanyban. A közigazgatásilag a Krasznodari területhez tartozó fekete-tengeri partvidékén lévő területen három városban és három kisebb településen 5185 házat és több mint 2000 udvart öntött el a víz.

Krimszkben, Gelendzsikben és Novorosszijszkban, valamint  Gyivnomorszkojéban, Kabardinkában és Nyizsnyebakanszkojéban a legnagyobbak a károk. A katasztrófa sújtotta területen 26 és félezer ember él, s 2756 embert kellett kimenekíteni. Olga Gologyec miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy négy gyermektábort evakuálnak a térségből.

A jelentések szerint a helyzet stabilizálódik a dél-oroszországi területen, a járványügyi helyzet normális, megkezdték a védőoltásokat - közölte Dzsambulat Hatuov kormányzó-helyettes. A tengerparti üdülővárosban, Gelendzsikben már fürödnek az emberek, nem tapasztalható, hogy az ott pihenők tömegesen távoznának - tájékoztatott a Krasznodari terület turisztikai hivatala.

Az árvíz túlélői arról meséltek, hogy menekülni is alig lehetett a katasztrófa elől. A pénteki özönvízszerű esőzésben több ezer ember otthonára zúdult víztömeg. Krimszkre a nagytömegű víz olyan hirtelen zúdult, hogy a városlakók többsége csak a házak tetejére felkapaszkodva tudott menekülni.  Egy idős asszony elmondta: a vele együtt lévő kétéves unokáját és háziállatait a csűr tetejére menekítette, ő maga nem mert felkapaszkodni, mert attól tartott, hogy összeomlik az építmény, ezért a vízben állva több órán át tartotta a tetőt. Mindannyian túlélték a katasztrófát. Egy másik túlélő arról számolt be, hogy idős szomszédai ugyan kitörték az ablakokat, és így még fel tudtak mászni házuk tetejére, onnan azonban később eltűntek. Sorsukról egyelőre semmit sem tudnak.

Vjacseszlav Gorbunov rendőr alezredes is elhunyt, miközben menteni igyekezett egy családot. „Gyermeküket kimentette, visszafordult a szülőkért, de elsodorta a víz, és néhány órával később már csak a holttestét találtuk meg. A szülőket kollégái mentették meg” - számolt be a tragikus esetről Alekszandr Gorovoj, az orosz belügyminiszter első helyettese.

A katasztrófa hírére az egész ország megmozdult. Moszkvában előbb interneten kezdődött gyűjtés, majd pártok is csatlakoztak, és egy hivatalos adománygyűjtő helyet is nyitottak az árvíz áldozatainak megsegítésére. A világhálón már szombaton többen jelezték, azonnal indulnak, hogy a helyszínen segíthessenek. Több orosz városból indítottak útnak hivatalos segítőket, de önkéntesek is elindultak a helyszínre, ahol több száz rendőr és katona, orvos, pszichológus is dolgozik a katasztrófavédelem embereivel együtt a károk enyhítésén.

Krimszkben mindent elsodort a víz, a városlakók csak a háztetőkre menekülhettek
A local resident passes by a damaged car stuck in a flooded street in the town of Krymsk in Krasnodar region, southern Russia, July 8, 2012. Russian President Vladimir Putin ordered investigators to find out if enough was done to prevent 144 people being killed in floods in southern Russia after flying to the region to deal with the first big disaster of his new presidency. REUTERS/Eduard Korniyenko (RUSSIA - Tags: DISASTER ENVIRONMENT POLITICS TRANSPORT)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.