Büntetni fogják a szerb zsoldosokat?

Rasim Ljaljic szerb miniszterelnök-helyettes szerint törvényben kellene megtiltani, hogy szerb állampolgárok külföldi háborúkban vegyenek részt.

Ljaljic a B92 szerbiai televíziónak csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy szerinte meg kellene büntetni mindazokat, akik katonai vagy félkatonai alakulatokat szerveznek külföldi harcokra, illetve azokat is, akik ezekhez az alakulatokhoz csatlakoznak.

A politikus - aki egyben a balközép Szerbiai Szociáldemokrata Párt (SDPS) elnöke is – elmondta, számított arra, hogy javaslata negatív reakciókat vált ki, sőt a radikális iszlámot képviselő vahabiták fenyegetései sem lepték meg. Kiemelte azonban, hogy éppen a vahabiták „jelentenek egyre nagyobb biztonsági kockázatot” az országban.

Szerinte két megoldási lehetőség van: az egyik szerint a szervezőket öt évig terjedő börtönbüntetéssel kellene sújtani, azokat pedig, akik külföldi katonai vagy félkatonai alakulatokhoz csatlakoznak, három évig terjedő börtönre lehessen ítélni. „A másik megoldás az, amit Ausztria is alkalmazott, vagyis bárki, aki ilyen alakulatokhoz csatlakozik, automatikusan elveszíti állampolgárságát” - magyarázta Ljaljic.

Arra a kérdésre, hogy az iszlám közösségek vezetői segítséget tudnának-e nyújtani abban, hogy a kezdeményezés sikeres legyen, a politikus nemleges választ adott. „Ők üzleteléssel, politikával és mindenféle mással foglalkoznak, kivéve azzal, amiért az iszlám közösség létezik. Ezzel a problémával kapcsolatban egy szót sem ejtettek, nem is akarnak beleavatkozni” - fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.

A Vecernje Novosti című szerb lap korábban azt írta, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint néhány tucatnyi szerbiai önkéntes és zsoldos harcol jelenleg a szíriai hadszíntéren. A lap arról is beszámolt, hogy a legnagyobb problémát a dzsihádisták jelentik, akik a szíriai hadszíntérről visszatérve szélsőséges nézeteket vallanak, és képesek arra is, hogy saját magukat vagy másokat is feláldozzanak ideológiájuk érdekében. Ugyanilyen veszélyt jelent Szerbiára nézve az is, hogy ezek a harcosok esetleg az ország ellen fordítják a különböző terrorszervezeteket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.