Büntetné az abortuszon átesett nőket Trump

A Fehér Ház szóvivője szerdán elítélte és az amerikai politikával ellentétesnek nevezete Donald Trump republikánus elnökjelölt-aspiráns felvetését arról, hogy Japánnak és Dél-Koreának atomfegyvert kellene fejlesztenie Észak-Korea elrettentésének céljából.
Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője újságírói kérdésre válaszolva fejtette ki a kormányzat álláspontját.

Trump kedd este a CNN televíziós vitájában utalt arra, hogy az Egyesült Államok két szövetségesét, Japánt és Dél-Koreát atomfegyverek kifejlesztésére bátorítaná.

Earnest szerint az elnökjelölt-aspiráns felvetése teljességgel ellentétes azzal a politikával, amelyet az Egyesült Államok hosszú ideje folytat, s amelyet a nemzetközi közösség is támogat.

A milliárdos a múlt héten vetette fel először, hogy támogatná Japán és Dél-Korea atomfegyver-fejlesztését. Szerinte japán és dél-koreai atomarzenállal el lehetne rettenteni Phenjant, ezzel pedig csökkenteni lehetne az Egyesült Államokra nehezedő nyomást. Véleménye szerint Washington nem tud segíteni minden egyes alkalommal, amikor Észak-Korea fenyegetően viselkedik, s előbb-utóbb eljön az a pont, amikor az Egyesült Államok már nem lesz többé képes segítséget nyújtani - fogalmazott akkor Trump, figyelmen kívül hagyva azt, hogy egy esetleges japán és dél-koreai fegyverkezés nagy veszélyekkel járna, különösen a Peking és Tokió közötti feszültségre tekintettel.

Az MSNBC amerikai televíziónak szerdán adott interjújában Trump az abortusz kapcsán helyezkedett erősen vitatott álláspontra. A milliárdos egyebek közt arról beszélt, hogy azokat a nőket, akik megszakíttatják terhességüket, valamilyen formában meg kellene büntetni. Arra a kérdésre nem tudott választ adni, hogy milyen formában.

A heves elítélő reakciók következtében Trump a Reuters brit hírügynökségnek elküldött állásfoglalásában már mérsékeltebb nézeteket tett közzé, azt mondta, hogy az abortusz kérdését az egyes szövetségi államoknak saját hatáskörükben kell rendezniük.

Később a nap folyamán a milliárdos közleményt adott ki, amelyben már azt írta, nem a nőket, hanem az abortuszt végző orvost kellene jogilag felelősségre vonni.

Trumpnak az MSNBC interjújában elmondott szavai mind a republikánus, mind a demokrata oldalon óriási felháborodást váltottak ki.

John Kasich ohiói kormányzó és republikánus elnökjelölt-aspiráns a tévécsatornának azt mondta, "egyáltalán nem" büntetné az abortuszon átesett nőket, és a milliárdos megjegyzéseire reagálva úgy vélte, "nem hinném, hogy ez a megfelelő válasz".
Brian Phillips, Ted Cruz texasi szenátor tanácsadója Twitter-oldalán azt írta: "Ne gondoljátok túl: Trump nem érti az abortuszellenes álláspontot, mert nem azt képviseli".

Hillary Clinton és Bernie Sanders demokrata elnökjelölt-aspiránsok nézetei szerint a nőket fel kellene hatalmazni arra, hogy maguk dönthessenek az abortuszról. Trump megjegyzéseire reagálva Clinton Twitter-oldalán azt írta, "borzasztó és sokat elárul". Hozzátette, "amikor azt gondolja valaki, hogy ennél rosszabb már nem lehet, ez jön".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.