Büntetik a cseh államfőt

Tizezer korona (hozzávetőleg 110 ezer forint) pénzbírságra ítélte a prága-óvárosi önkormányzat illetékes bizottsága a cseh miniszterelnököt. A testület egy polgár feljelentése alapján megállapította, hogy Bohuslav Sobotka kihágást követett el, mert Andrej Babist úgy javasolta pénzügyminiszternek, hogy nem kért tőle átvilágítási bizonylatot, ami azt igazolta volna, hogy a rendszerváltás előtt nem működött együtt a kommunista titkosrendőrséggel (StB). A bizonylattételt a hatályos törvény megköveteli.

Eredetileg az ismeretlen polgár Milos Zeman elnök ellen indítványozott eljárást, mert az év elején ő nevezte ki a pénzügyi tárca vezetőjét, így az a jogszabály szerint hazaárulásért felelősségre vonható.

Bohuslav Sobotka közleményében elfogult politikai döntésnek minősítette a határozatot, amely szerinte nem vette figyelembe azt a tényt, hogy az elmúlt év végi előrehozott választások eredménye alapján új koalíciós kormány csak az Andrej Babis vezette ANO bevonásával állhatott fel, ezért ezt a döntést az ország politikai stabilitása érdekében kellett meghoznia. Érveit az államfő és az alsóház is elfogadta. Ugyanakkor Andrej Babis többször kijelentette, hogy nem volt semmilyen kapcsolata a letűnt rezsim titkosrendőrségével - mutatott rá a kormányfő. Bejelentette azt is, hogy megfellebbezi a szerinte elfogult határozatot. Andrej Babis pedig közölte, hogy kifizeti helyette a bírságot és a perköltségeket is.

A szlovák származású cseh miniszter és milliomos neve a pozsonyi Nemzeti Emlékezet Hivatala (UPN) által feltárt dokumentumokban szerepel az ügynökök listáján. Andrej Babis azt állítja, hogy odahamisították a nevét, s az igazság kiderítése érdekében másfél éve pert indított. Itélet e hónapban várható.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.