Bűnösnek mondták ki Cameron egykori sajtófőnökét a telefonlehallgatási perben

Az ügy két főszereplője Coulson és Rebekah Brooks. Korábban mindketten a News of the World című, a botrány kirobbanása után azonnal felszámolt vasárnapi brit bulvárlap főszerkesztői voltak, Coulson pedig később Cameron Downing Street-i hivatalának kommunikációs igazgatói tisztségét is betöltötte.

A londoni központi büntetőbíróság esküdtszéke kedden Rebekah Brookst minden vádpont alól felmentette, Coulsont azonban bűnösnek mondta ki telefonbeszélgetések illegális lehallgatásában.

A botrány éppen három éve robbant ki, miután kiderült, hogy a News of the World néhány évvel korábban feltörte és lehallgatta egy elrabolt és brutálisan meggyilkolt 13 éves angol kislány mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét, az üggyel kapcsolatos exkluzív értesülésekre vadászva.

A lap munkatársai a gyermek eltűnését követő napokban nyomozták ki illegális módszerekkel a rendőrség által nagy erőkkel keresett, de akkor már halott Milly Dowler mobiltelefonos hangpostájának kódját, és sztori reményében rögzítették az aggódó szülők és barátok hívásait.

A News of the World - amelyet a súlyos sajtóetikai botrány kirobbanása után a kiadócég azonnal felszámolt - a világ legnagyobb olvasottságú angol nyelvű hetilapja volt, része Rupert Murdoch ausztrál-amerikai sajtó- és médiamágnás brit sajtóbirodalmának. Ugyanehhez a céghez tartozik a The Sun című bulvárlap, valamint a tekintélyes The Times és vasárnapi testvérlapja, a The Sunday Times.

Az azóta elvégzett, rendkívül szerteágazó rendőrségi vizsgálatsorozat feltárta, hogy a meggyilkolt kislány telefonjának lehallgatása csak az egyik mozzanata volt a News of the World és több más brit lap által hosszú éveken át alkalmazott törvénysértő információgyűjtési gyakorlatnak.

A hatósági vizsgálat szerint a telefonlehallgatások hatszáznál több személyt érintettek, köztük olyan hollywoodi sztárokat, mint Brad Pitt, Angelina Jolie, Jude Law és Sienna Miller.

A kiszemelt célpontok között volt Vilmos herceg, II. Erzsébet királynő unokája, az Egyesült Királyság majdani uralkodója is. Mint kiderült, a News of the World feltörte és lehallgatta Vilmos mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét is, hozzájutva azokhoz a bensőséges hangvételű és tartalmú üzenetekhez, amelyeket a herceg akkori kedvese - azóta hitvese -, Kate Middleton hagyott. A lap emellett feltörte az iraki és az afganisztáni fronton elesett több brit katona hozzátartozóinak telefonos üzenetrögzítőit is, szintén exkluzív értesülések reményében.

A londoni központi büntetőbíróság esküdtszéke a 138 napos tárgyalássorozat után meghozott keddi végzésében megállapította, hogy Andy Coulson, aki 2003 és 2007 között volt a News of the World főszerkesztője, tudott erről az információszerzési gyakorlatról, sőt részese volt a telefonfeltörésekre szőtt összeesküvésnek.

Cameron az esküdtszék végzése után a BBC-nek kijelentette, teljes felelősséget vállal Coulson alkalmazásáért, és fenntartások nélkül bocsánatot kér e hibás döntésért. A brit miniszterelnök alig burkoltan hazugsággal vádolta egykori sajtófőnökét, mondván: alkalmazása előtt megkérdezte tőle, hogy volt-e tudomása a telefonlehallgatási ügyekről. Coulson biztosította őt arról, hogy nem volt, és ő ezt elfogadta. „Ma már tudom, hogy (Coulson) e biztosítékai nem voltak helytállók, és nyilvánvalóan roszz döntés volt alkalmazása" - tette hozzá Cameron.

Coulson érintettsége a News of the World korábbi, a Milly Dowler-botrány előtti lehallgatási ügyeiben azonban már Downing Street-i alkalmazása idején köztudott volt, és Cameron emiatt már akkor az ellenzék bírálatainak pergőtüzébe került. Coulsonnak 2011 januárjában éppen az e korábbi lehallgatási ügyekről előkerült újabb bizonyítékok miatt kellett távoznia a kormányfői hivatalban betöltött kommunikációs igazgatói állásából. Cameron a BBC-nek adott keddi nyilatkozatában az ezt firtató felvetésre csak annyit mondott, hogy megpróbált "még egy esélyt adni" Coulsonnak a sajtófőnöki állással, de számára is világossá vált, hogy ez rossz döntés volt".

A BBC politikai kommentátorai szerint valószínűtlen, hogy Cameron számára az ügy a keddi bocsánatkéréssel véget ért, tekintettel arra, hogy Coulson - akiről most kiderült, hogy hazudott a Downing Street-i sajtófőnöki állás elnyerése érdekében - hivatali idejében bizalmas és szigorúan titkosított állami iratokhoz férhetett hozzá.

A londoni büntetőbíróság külön eljárás keretében vizsgálja, hogy Coulson elkövetett-e hivatali visszaélést, és ítélethirdetés e vizsgálat lezárulta után várható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.