Bukott Merkel pártja

Jókorát bukott Angela Merkel kancellár pártja, a CDU a vasárnapi mecklenburg-előpomerániai tartományi választáson, amely egyértelmű győzteseinek a szociáldemokraták és zöldek számítanak.

Az előzetes becslések szerint eddig a CDU-val nagykoalícióban kormányzó SPD a voksok 36 százalékát kapta – ez mintegy hét százalékos javulás 2006-hez képest. A CDU valamivel több mint 23 százalékot szerzett, ez azonban az öt évvel ezelőttihez képest négy százalékos veszteséggel ér fel.

A demokratikus szocializmust hirdető Baloldal több mint 18 százalékkal a harmadik legerősebb párt lett a schwerini törvényhozásban. Az SPD mellett a másik nagy győztesnek a zöldek tekinthetők, a környezetvédők nyolc százalék körüli eredménye azt jelenti, hogy immár mind a 16 német tartományi parlamentben jelen vannak.
Kiestek viszont a német liberálisok, de még rosszabb hír, hogy az idegengyűlölő „újbarna” NPD-nek sikerült átlépnie az ötszázalékos parlamenti küszöböt.

Erwin Sellering, a Németország észak-keleti részében elterülő tartomány eddigi szociáldemokrata kormányfője nagy győzelemről beszélt. - Sikerült összefognunk és ez döntőnek bizonyult – hangoztatta a 61 éves politikus, aki egyetlen koalíciós partner mellett sem horgonyzott le. Arról beszélt, hogy az SPD kapott újra kormányzási felhatalmazást, s a szociáldemokraták készek mindegyik demokratikus párttal koalíciós tárgyalásokat folytatni.
A CDU-ban nagy csalódással vették tudomásul a „buktát”, ami valószínűleg újabb muníciót szolgáltat Merkel pártbeli ellenfeleinek. – Hiába volt oroszlánrészünk az elmúlt évek reformjaiban, ezt a választók nem a mi javunkra írták – nyilatkozta Lorenz Caffier, a kereszténydemokraták listavezetője.

Helmut Holter, a Baloldal listavezetője is többre számított, de szavai szerint az út nyitva áll egy piros-vörös koalíció, vagyis az SPD és a Baloldal kormányzati szövetsége között. Elemzők inkább az eddigi nagykoalíció folytatását várják, esetleg a történelmi sikert elért zöldek bevonásával. - Ez igazi szenzáció – lelkesedett Cem Özdemir, a zöldek szövetségi társelnöke a vasárnapi választás kapcsán, amelyen mindössze a szavazásra jogosultak 53 százaléka vett részt.

A több mint 1,6 millió lakosú Mecklenburg-Előpomeránia egyik legsúlyosabb problémája a munkanélküliség. A tartományi átlag 12 százalék alatt van, de egyes területeken jócskán meghaladja a 16-17 százalékot is. A mezőgazdaság és a turizmus mellett fontos gazdasági szektornak számít a hajóépítés és az energiaipar.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.