Bukaresti válasz Orbánnak: jogállamban az igazságszolgáltatás pártatlan

Orbán Viktor nem vonhatja kétségbe a romániai intézmények döntéseit – hangsúlyozta a román külügyminisztérium, amely közleményben reagált a magyar miniszterelnök hétfői kijelentésére, miszerint Romániában „politikai hadjárat folyik magyar politikusokkal szemben”.

– Romániában, ahogy bármelyik jogállamban, az igazságszolgáltatás és a korrupció elleni harc pártatlan – mutatott rá a román szaktárca, kiemelve, hogy a román igazságszolgáltatás eredményeit méltatták az európai intézmények. – Következésképp az érintett romániai intézmények döntéseit nem lehet ilyen módon kétségbe vonni – tették hozzá Bukarestben.

A Külgazdasági és Külügyminisztériumban hétfőn rendezett szokásos nagyköveti értekezleten Orbán Viktor egyebek közt azt mondta a romániai magyar politikusok elleni hadjáratról, hogy "nem egyszerűen csak a jogállami elvek érvényesítéséről, hanem a magyar kisebbség politikai vezetőinek háttérbe szorításáról is szó van", amit megfelelő formában és súllyal szóvá kell majd tenni.

A román sajtó Tőkés László európai parlamenti képviselő kitüntetésének a megvonásával hozta összefüggésbe Orbán kijelentését, viszont a miniszterelnök a székelyföldi önkormányzati vezetők – Csíkszereda, Gyergyószentmiklós és Sepsiszentgyörgy polgármestere – ellen folyó büntetőeljárásokra célozhatott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.