Bukarest utcáin a „felháborodottak”
– Alig egy hete a nyugati sajtó még azt írta, hogy Románia egy apátiába süllyedt ország, amelynek kormányától tanulni lehet a válságkezelést. Mi változott?
– Csupán a „régi vágású” szociológusok illúziója volt, hogy a társadalom reakciója elmarad. Persze, egyelőre nem beszélhetünk jelentős megmozdulásokról, bár nem elhanyagolható, ha a téli zimankóban ennyi ember utcára vonul. A csendőrség tízezer résztvevőről beszél, ezt be kell szorozni hárommal, és akkor a valósághoz közelebbi számot kapunk. Ennél is fontosabb, hogy már több mint hatvan nagyobb városban voltak megmozdulások, és a tiltakozás kezd a kisebb településekre átterjedni. Az elégedetlenséghullám – az arányokat tiszteletben tartva – hasonlít az 1989-eshez. De a Nyugat sokkjára visszatérve: a kérdés inkább az, hogy 2000-től kezdődően miért múlt el a románok tiltakozó kedve, hiszen a kilencvenes éveket végigtüntették? A kiábrándulás a demokráciából, a politikai korrupció, a rendszerpártokon kívüli alternatíva hiánya – mindezek hozzájárulhattak az apátia kialakulásához. Az emberek úgy érezhették, hogy a kapitalista álom lassan szertefoszlott, a demokrácia pedig a számukra nem létezik.
– A múlt héten lemondott Raed Arafat visszatért a minisztériumba, miután az elnök és a kormány belátta a tévedését, és visszavonta az egészségügyi reformtervezetet, viszont a tömeg továbbra is az utcán van.
– Az elnök bravúrja Arafat lemondatásával csak a szikra volt, az emberek már mást akarnak: rövid távon természetesen a kormány menesztését, hosszabb távon pedig gyökeres változást. Nagyon érdekes a tüntetők társadalmi profilja. Ott vannak a sokat emlegetett futballhuligánok, vagyis a szegénynegyedek fiataljai, a legtöbben munkanélküliek, ugyanakkor nagyon sok a tanárember, akiket a lehető legsúlyosabban érintettek a sokszor 50 százalékig menő fizetésvágások.
– Akkor miért van az, hogy a leggyakrabban visszatérő követelések mégsem szociális jellegűek?
– A futballhuligánoknak nevezett fiatalok egyes szlogenjei elképesztőek: többek közt alkotmányos forradalmat követelnek. Ez már a felháborodottak, az indignados-ok megmozdulása – akárcsak Spanyolországban, Észak-Afrikában, Oroszországban vagy Magyarországon – olyan értelemben, hogy más szabályokat, több demokráciát követelnek.
– Beszélhetünk szoros értelemben vett társadalmi megmozdulásról, amely képes változást generálni?
– Nehéz egyelőre politikai programról beszélni, és nem is hiszem, hogy a „felháborodottak” elő tudnának állni ilyesmivel. Befolyásolni viszont tudják majd talán a politikai életet. Ez a Románia már nem ugyanaz, mint egy héttel ezelőtt volt. Elsősorban magánemberként tapasztaltam, hogy az emberek már nem félnek. Klasszikus értelemben véve Romániában természetesen nincs diktatúra, de az emberek pár napja még féltek kiállni és vállalni a véleményüket. Most ez megszűnt, és ez sokak számára újfajta érzés.
– Az ellenzék mára nagyszabású megmozdulást hirdetett. Megpróbálnak rátelepedni a spontán tüntetésekre? Milyen eséllyel, hiszen a tüntetők egyik üzenete éppen az, hogy hatalom és ellenzék egykutya?
– Látni kell, hogy a legkülönfélébb emberek vonultak utcára, akik nem minden esetben tudnak különbséget tenni jobb és bal között. Nem hiszem, hogy az ellenzék megpróbálná elkobozni a megmozdulásokat. Az ellenzéki liberálisok elnöke azt mondja, hogy a pártok kötelessége átvenni és a politika nyelvére lefordítani az utca elégedetlenségét. Én hozzátenném: az egyik nagy különbség Magyarország, Oroszország és Románia között az, hogy Romániában van alternatíva. Nálunk az ellenzéknek 50 százaléka van a felmérésekben, 30 százalékkal több, mint a kormánypártnak.
– Az utcai megmozdulások nem bonyolítják mégis az ellenzék helyzetét?
– Az ellenzéknek mindenekelőtt rendet kell raknia a programjában, amely egyáltalán nem ad választ az elégedetlenkedők kérdéseire. Persze, egyelőre megpróbálja az ellenzék átvenni az irányítást, a mára bejelentett tüntetéssel teszteli az utcát, de nagyon kell vigyáznia, nehogy a „felháborodottak” területére tévedjen. Ezzel sem játszaná el a választási esélyeit, viszont a most kínálkozó taktikai előnyt mindenképpen elveszítené. Igazán az ellenzék dolga akkor bonyolódna, ha a tiltakozók képesek lennének koherens politikai programot összeállítani, de egyelőre ez nem fenyeget.
– Kedd este trágár feliratot festettek a kolozsvári Mátyás-szoborra, miközben a romániai magyarok érdekvédelmi szerve, az RMDSZ is tagja a kormánynak. Elképzelhető, hogy a társadalmi feszültség mélyebb sebeket ejt az interetnikus viszonyon?
– Az RMDSZ-ellenes megnyilvánulások hosszabb ideje manipulációra vezethetők vissza. Sőt többről van szó: magyarellenes manipulációról. Több jel is arra utal, hogy végső kétségbeesésükben egyesek a kilencvenes évek nacionalista politikájához nyúlnak a választási kampányban. A nacionalista veszély tehát reális, és szerintem szükség volna a felelős politikai erők megállapodására, nehogy a szellem kiszabaduljon a palackból. Ne felejtsük el, hogy a válság amúgy is termékeny talaja a nacionalista érzelmeknek. Megkockáztatom, hogy az RMDSZ és a magyarok szempontjából jobb lenne, ha előrehozott választások lennének, mivel így nem maradna idő az említett forgatókönyv életbe ültetésére.
