Bukarest kitette a Bechtel szűrét

A román kormány felbontotta az észak-erdélyi autópálya megépítésére kötött szerződést az amerikai vállalattal.

A hírt bejelentő Dan Sova, nagyberuházásokért felelős miniszter közölte: 37,2 millió euró kártérítést fizetnek az amerikai vállalatnak, s törlesztik a már elvégzett munkálatokért járó 50 millió eurós adósságot. Sova a szerződésbontást pénzhiánnyal indokolta. Előzőleg sikertelenül próbálták meg rávenni a Bechtelt, hogy vegye koncesszióba a Brassó-Marosvásárhely-Kolozsvár-Nagyvárad nyomvonalon, 415 kilométer hosszan haladó sztrádát.

Az amerikai céget 2003-ban az akkori szocialista kormány bízta meg az észak-erdélyi autópálya megépítésével. A szerződést a 2004 utáni jobboldali kormányok hátrányosnak ítélték, és kétszer újratárgyalták. A román fél az eredeti szerződés értékének közel 70 százalékát kifizette, miközben a tervezett szakasz mintegy nyolcada készült el. A teljes autópálya átadását 2013-ra tervezték, de mindössze a Kolozs megyei Gyalu (Gilau) és az Aranyosgyéres (Campia Turzii) közötti 64 kilométeres szakasz járható. A Kolozsvár és a magyar határ közti szakasz egyes részein a munkálatok mintegy 40 százaléka készült el, másutt a kisajátításokat sem kezdték el.

Victor Ponta kormányfő szerint a szerződésbontással megnyílt az út Erdély infrastruktúra-fejlesztésének újragondolása előtt. Első lépésként összekötik Aranyosgyérest Szászsebessel (Sebes) és az Arad-Nagyszeben (Sibiu) autópályával. Ponta elmondta: a bejelentés előtt tájékoztatta az Egyesült Államok bukaresti nagykövetét a szerződésbontásról.

Álló munkagépek a Bechtel erdélyi sztrádaépítésén, archív felvételen
Álló munkagépek a Bechtel erdélyi sztárdaépítésén
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.