Bukarest a baloldalé, Kolozsvár a jobboldalé

Bukarestben a Szociáldemokrata Párt (PSD) által jelölt Gabriela Firea szenátor nyeri a főpolgármester-választást, Kolozsváron pedig a tisztségben lévő Emil Boc, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje szerez újabb négy évre mandátumot a városháza élén a vasárnapi egyfordulós önkormányzati választásokon - közölte a Digi 24 hírtelevízió az IRES közvélemény-kutató intézet által készített exit pollra hivatkozva.

Az urnáktól távozók nyilatkozatai szerint Firea a voksok 42 százalékát kapta meg, míg legfőbb ellenfele, Nicusor Dan, az újonnan alakult Mentsük meg Bukarestet Szövetség (USB) jelöltje 29,8 százalékos eredményre számíthat.Urnazárást követően a 2012 óta szenátor Firea megköszönte támogatóinak a segítséget és közölte, valamennyi bukaresti lakos polgármestere lesz.

Liviu Dragnea, a PSD elnöke úgy vélte, hogy Firea győzelme felelősséget jelent a szociáldemokraták számára, akik először nyerték meg a főpolgármesteri tisztséget a rendszerváltozás óta. A legutóbbi két választáson a PSD-ből kilépett Sorin Oprescu volt főpolgármester függetlenként nyert, 2012-ben már a szociáldemokraták is támogatták. Dragnea azt is közölte, hogy Bukarestnek több mint száz éve nem volt női főpolgármestere.

A második helyen végzett Nicusor Dan aki az exit poll felmérések szerint a voksok 29,8 százalékát szerezte meg - bejelentette: az általa alapított USB az év végi parlamenti választáson is indulni fog, ezért az egész országban területi szervezeteket alapítanak. Hozzátette: azért döntöttek így, mert szerinte Romániában jelenleg nincs olyan politikai erő, amely képviselné a mostani pártokkal elégedetlen embereket.

Bukarestben az önkormányzati választás nagy vesztesének számító jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje, Catalin Predoiu - aki a voksok 13-14 százalékát szerezte meg -, elismerte vereségét és gratulált a győztesnek.

Az exit poll felmérések eredményének ismertetése után Traian Basescu volt román elnök is megszólalt, akinek pártja, a Népi Mozgalom Párt (PMP) is állított jelölteket Bukarestben. A főpolgármesteri tisztségre pályázó Robert Turcescu a voksok 6 százalékát kapta.

Basescu úgy vélte, hogy az önkormányzati választásokon először résztvevő PMP-nek ez jó eredmény és reményét fejezte ki, hogy az országos eredmények szerint is sikerül 10 százalék körül teljesíteniük.

Kolozsváron Emil Boc újraválasztását a voksolók 69 százaléka támogatta az IRES becslése szerint.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.