Bugár Béla Gyurcsány-Fico találkozót sürget

A Nemzeti Őrsereg szombati királyhelmeci provokációja és a Jobbik hétfőre tervezett részleges határzárlata elsősorban a szlovákiai magyarságnak árt, s tovább rontja a szlovák-magyar államközi kapcsolatokat – jelentette ki a Magyar Koalíció Pártjának volt elnöke és jelenlegi parlamenti képviselője a Markíza kereskedelmi tévé szokásos vasárnap kora délutáni politikai vitaműsorában.

“A két ország között annyi vitás kérdés és ellentét gyülemlett fel, hogy a két kormányfőnek végre személyesen is találkoznia kell, éspedig ha szükséges, akkor akár havonta“ – szögezte le Bugár Béla. Igy folytatta: “ A mai helyzetben egyáltalán nem elegendő, ha Brüsszelben, Varsóban vagy máshol informális találkozókon egy kávé mellett néhány mondatot váltanak. Ezzel semmiképpen sem járulnak hozzá az indulatok csitításához.

Vitapartnere, Marek Madaric szlovák kulturális miniszter – aki a legerősebb kormánypárt, a Smer egyik alelnöke – szerint Robert Fico már számtalan alkalommal meghívta hivatalos szlovákiai látogatásra magyar partnerét. “Ha ő nem jön, akkor helyette a magyar szélsőségesek érkeznek Szlovákiába és provokálnak“ - szögezte le a tárcavezető. Aki azt állította, hogy Magyarországon súlyos politikai, gazdasági és morális válság van, amelynek egyik következménye az ottani szélsőségesek agresszivitásának erősödése.

Pozsonyi tudósítónktól

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.