Bugár Béla és két képviselőtársa kilépett az MKP parlamenti frakciójából

Bugár Béla, A.Nagy László és Gál Gábor szerdán kilépett a Magyar Koalíció Pártjának parlamenti frakciójából. Ezzel a lépéssel követték Simon Zsolt volt agrárminisztert, az MKP szakpolitikusát, aki már a múlt héten döntött. A szlovákiai magyar párt egy évtizedes történetében most fordul elő először ilyen eset.

Bugár Béla kifejtette, hogy ezzel a lépéssel tiltakoznak Csáky Pál elnök és a jelenlegi pártvezetés módszerei ellen. - Simon Zsolt párttagsági jogát csak azért függesztették fel, mert bírálta a pártelnököt.

Simon Zsolt a múlt héten megkeresésünkre elmondta: Csáky Pál pártelnököt többször nyilvánosan bírálta diktatórikus módszerei és nyilvánvaló csúsztatásai miatt. Ezek után az MKP országos etikai bizottsága egy évre felfüggesztette párttagsági jogainak gyakorlását. - Valójában semmittevésre ítéltek, én viszont továbbra is választópolgáraim érdekében aktívan kívánok dolgozni a képviselőházban is -érvelt az MKP szakpolitikusa.

Azóta Léván és máshol is többen kiléptek a regionális pártvezetésből, illetve a pártból is, miként azt Simon is megtette. Csáky Pál ezt megtisztulási folyamatnak minősítette, s úgy vélekedett, hogy sértődöttség miatt döntöttek igy, mert nem jelölték őket az őszi megyei választásokra.

Ez nem igaz, miként az sem, hogy nincs semmilyen gond a Magyar Koalíció Pártjában, csak néhány bajkeverő távozott. Több régióban nő az elégedetlenség – mutatott rá az MKP volt elnöke. A.Nagy László hozzátette: - Lépésünket utolsó figyelmeztetésnek szánjuk, egyúttal pedig felszólítjuk a jelenlegi pártvezetést, hogy változtasson a jelenlegi munkamódszerén. Ha ez belátható időn belül nem következik be, akkor új helyzet alakul ki, amelynek megfelelően lépünk – közölte a szlovákiai magyar politikus.

Mindhárman többször hangsúlyozták, hogy egyelőre nem gondolnak új szlovákiai magyar párt megalapítására, s várják Csáky Pálék válaszát. Lapunk megkeresésére az MKP elnöke nem kommentálta a bejelentést, amellyel szerinte rövidesen a párt elnöksége foglalkozik.

Bugár Béla, a Magyar Koalícó Pártja (MKP) volt elnöke gratulál Csáky Pálnak
Bugár Béla, a Magyar Koalícó Pártja (MKP) volt elnöke gratulál Csáky Pálnak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.