Bugár Béla a Híd jelöltlistájának élén

Szombati ülésén véglegesítette a márciusi választásokra készült jelöltlistáját a szlovákiai Híd párt. A jelöltek közt vannak fiatalok és egy teljesen új arc is, de a párt régi politikusait is megtaláljuk.

Bugár Béla elnök vezeti a Híd-Most párt választási jelöltlistáját, a második helyen Simon Zsolt, jelenlegi agrárminiszter, a harmadikon Solymos László parlamenti frakcióvezető, a negyediken pedig Rudolf Chmel kormányalelnök, a néhai Csehszlovákia utolsó budapesti nagykövete indul.

Bugár Béla, listavezető
Bugár Béla

A névsort és a sorrendet szombaton véglegesítette a Híd vezetősége, a további befutó helyeken ismert parlamenti képviselők és más politikusok foglalnak helyet. Az egyetlen új arc, a tizedik helyen szereplő Andrej Hrnciar, Túrócszentmárton (Martin) polgármestere, akit elsősorban Ján Slota élesen bírált azért, mert elfogadta Bugár Béla felkérését.

Az önmagát együttműködés pártjaként jellemző politikai erő listájának első húsz helyén Jan Svejna, ismert közgazdász és Frantisek Sebej, rendszerváltó szlovák közéleti személyiség is szerepel.

– Elégedett vagyok, és remélem, hogy a 2012-es választásokon is sikeres lesz ez a csapat – nyilatkozta a pártelnök. Tavaly a Híd 8,12 százalékos támogatottsággal jutott be a pozsonyi törvényhozásba. Az MKP Országos Tanácsa a jövő hét végén hagyja jóvá a párt jelöltlistáját, amelyet értesüléseink szerint Berényi József elnök vezet majd, s több fiatal is befutó helyre kerülhet.

A Magyar Koalíció Pártjának célja az ötszázalékos parlamenti küszöb feletti eredmény – közölte érdeklődésünkre Őry Péter kampányfőnök. Tavaly meglepetésre a szlovákiai magyar politikai tömörülésre mindössze a választópolgárok 4,33 százaléka voksolt, s emiatt az MKP nem jutott be a parlamentbe.

Északi szomszédainknál Iveta Radicová kormányának októberi bukását követően jövő március 10-ére írta ki az államfő az előrehozott választásokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.