Budapesten figyelmeztetett az orosz veszélyre a NATO

Vlagyimir Putyin orosz elnök igyekszik visszaállítani az orosz befolyást Kelet-Európában – mondta a NATO főtitkárhelyettese hétfőn Budapesten.

Vlagyimir Putyin orosz elnök igyekszik visszaállítani az orosz befolyást Kelet-Európában – mondta a NATO főtitkárhelyettese hétfőn Budapesten. Alexander Vershbow a budapesti és washingtoni székhelyű elemzőközpont, a Danube Institute által szervezett konferencián kijelentette: "a szuverén országoknak maguknak kell dönteniük a sorsukról". Sokat küzdöttünk a szabad, egységes Európáért, ezt most nem akarjuk feladni – tette hozzá.

Súlyos fenyegetés éri a NATO partnereit. Ilyen körülmények között különösen fontos a transzatlanti szolidaritás – mondta az amerikai diplomata a Hadtörténeti Intézet és Múzeum épületében tartott tanácskozáson. Úgy fogalmazott: meg kell mutatni, hogy érkezzen a fenyegetés akár délről, akár keletről, készek egységesen fellépni.

A szolidaritás példájának nevezte, hogy Magyarország katonákat küldött Irakba, Észtország pedig a Közép-afrikai Köztársaságba.
Közölte: az Oroszországgal szembeni a leghatékonyabb bánásmód a szövetség megerősítése. Magyarország számára is a legfontosabb biztonsági garancia a NATO-tagság – tette hozzá.

Felidézte, hogy a NATO több mint 20 éven át széles körű együttműködésre törekedett Oroszországgal. Sikerült stabilizálnia Boszniát, Koszovót, a szervezet együttműködött az orosz kormánnyal az Európa Tanácsban és a terrorizmus elleni küzdelemben. Öt éve a lisszaboni NATO-csúcstalálkozón még részt vett Dmitrij Medvegyev orosz elnök - sorolta.

Mára soha nem látott mélypontra jutott a viszony, "az idegenellenes, nacionalista orosz propaganda azt hirdeti, hogy a NATO és az Egyesült Államok támadja Oroszországot, próbálja meggyengíteni, felbomlasztani" - mondta a NATO főtitkárhelyettese.

Emlékeztetett: az orosz fenyegetésre válaszul a NATO megerősítette jelenlétét a Balti-tengeren, és tavaly szeptemberben megállapodás született a gyors reagálású - 48 órán belül bevethető -, légi és tengeri támogatású közös kontingensről, valamint a hírszerzési együttműködésről, az információk megosztásáról.

Alexander Vershbow azt hangoztatta: ami a politikai teendőket illeti, átfogó stratégiára van szükség ahhoz, hogy a köztes - a NATO és Oroszország között elterülő - országok is meg tudják őrizni szuverenitásukat. Meg kell találni a módját, hogyan lehet segíteni Ukrajnát, illetve Oroszország más szomszédjainak stabilitását - mondta az amerikai diplomata.

Kijelentette: a NATO-nak és az Európai Uniónak erősítenie kell az együttműködést, hogy jobban ellen tudjanak állni az orosz dezinformációnak. A következő EU-csúcs és a 2016-ban esedékes varsói NATO-csúcstalálkozó jó alkalom lesz erre - jegyezte meg.
Alexander Vershbow kitért arra: a biztonság nincs ingyen, áldozni kell rá. A tagállamoknak be kell tartaniuk azokat a kötelezettségeket, amelyeket a tavaly szeptemberi walesi NATO-csúcson a honvédelmi kiadások növelésével kapcsolatban vállaltak.

Az előadás után a hallgatóság soraiból feltett azon kérdésre, hogy az atlanti szervezet elégedett-e a magyar elkötelezettséggel, a főtitkárhelyettes azt válaszolta: Magyarország folyamatosan hozzájárul a NATO erőfeszítéseihez, például a C-17-es szállító repülőgépeket kiszolgáló pápai repülőtérrel, vagy azzal, hogy részt vállal a balti államok légtérvédelmében. Az aktuális feladatokban Magyarország nagyon jól teljesít - mondta. Hozzátette, egyedül a védelmi kiadások kapcsolatban vannak aggályok. Reméljük, közeledni fognak a hazai össztermék (GDP) 2 százalékához - jegyezte meg.

A konferencián felszólalt Martonyi János volt külügyminiszter, aki kijelentette: új realitás van a biztonságpolitikában, olyan, amelyről azt gondoltuk, már túlvagyunk rajta. Közölte, a NATO-nak késznek kell lennie arra, hogy fellépjen a keletről és délről érkező fenyegetésekkel szemben. Ehhez egyrészt nagyobb egységre van szükség a NATO-n és az Európai Unión belül, másrészt javítani kell a NATO és az EU együttműködését - mondta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.