Búcsú a fegyverektől – másfél évre?

Február 5-től másfél évre tűzszünet lehet Gázában, ha - mint azt egy arab lap írja - a Hamász beadja a derekát, és megállapodik Izraellel. A tartós fegyvernyugváshoz a palesztinoknak saját maguk között is meg kell állapodniuk, erre azonban nem hajlanak. A Gázai övezetben virágzik a mártírok arcképével díszített pólók kereskedelme.

A Hamász hajlik arra, hogy Izraellel  másfél éves tűzszünet kössön február 5-től - írta szerdán  palesztin forrásokra hivatkozva az as-Sark al-Auszat című arab lap. A radikális palesztin szervezet abba viszont nem egyezett bele, hogy tárgyalásokat kezdjen a többi palesztin frakcióval, így például a Ciszjordániában kormányzó, Gázából 2007-ben kitúrt Fatah tömörüléssel.

Izrael a múlt héten egyiptomi közvetítéssel terjesztett elő másfél éves időtartamra vonatkozó tűzszüneti javaslatát. A megállapodás érdekében Kairóban Omar Szuleiman, az  egyiptomi titkosszolgálat vezetője néhány napon keresztül tárgyalt a  palesztin frakciókkal, így a Hamász képviselőivel is. ott vetődött fel, hogy február 22-től egymással is leülnének tárgyalni a palesztinok.

A megbeszéléseken a palesztinok azt ígérték, hogy rugalmasan  kezelik az izraeli javaslatot, különösen ha Izrael azonnal feloldja  a határátkelőhelyek zárlatát és a Gázai övezet blokádját. A  találkozókon egyetértés született arról, hogy február 5-én lépne hatályba a palesztinok és Izrael közötti tűzszünet.

Obama küldötte a térségben, de az erőszak folytatódik

Az Egyesült Államok továbbra is támogatja a tűzszünetre irányuló egyiptomi erőfeszítéseket – mondta George Mitchell közel-keleti különmegbízott a Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel folytatott megbeszélését követő sajtótájékoztatóján Kairóban. Mitchell az egyiptomi államfőn kívül a  külügyminiszterrel, Ahmed Abul Geittel is találkozott. Mitchell kedden érkezett Egyiptomba, s egyhetes körútja során Izraelbe, Ciszjordániába, Jordániába, Szaúd-Arábiába, valamint  Franciaországba és Nagy-Britanniába is ellátogat. Barack Obama különmegbízottja a Hamász képviselőivel közvetlenül nem veszi fel a kapcsolatot.

Az Izrael és a Hamász másfél héttel ezelőtt külön-külön meghirdetett tűzszünetét – ami a december 27-én kezdődőtt háromhetes offenzíva véget ért – tegnap halálos incidens törte meg. A Mark Regev izraeli kormányszóvivő által provokációként aposztrofált akcióban egy katona életét vesztette, az izraeli biztonsági kabinet szerda délelőtt összeült, hogy megvitassa a támadásra adandó választ. Izraeli harci gépek már szerdára virradóra  bombázták a Gázai övezetet Egyiptommal összekötő csempészalagutakat,  amelyeken keresztül a Hamász fegyverekhez jut. Áldozatokról nem érkezett jelentés.

Jó üzlet a mártíros póló

A humanitárius válság ellenére egy valószínűtlen üzletág virágzott fel egyik napról a másikra a Gázai övezetben. Kiugró kereslet mutatkozik a palesztin áldozatok arcképével díszített poszterek iránt. Az egyik bolttulajdonos az AP hírúgynökségnek elárulta, a háború előtt még csak a forgalom 30 százaléka származott a „mártírok" – ahogy az izraeli akciókban életüket vesztő Hamász-aktivistákat nevezik – portréiból, ez most, az offenzíva után 90 százalék körül jár.

Főszereplőjük története persze elkíséri a fejenként akár több ezer példányban kinyomott posztereket. Van, aki éppen harckocsiaknát ültetett, amikor eltalálta egy pilóta nélküli vadászgép, és van, aki éppen hazaért egy fárasztó akció után, amikor lelőtték a Gázavárosba behatoló izraeli egységek.

Persze a mártírkultusz nem csak a szélsőségesek kiváltsága. A minden méretben és színben készülő transzparenseken családi albumba illő fotók is feltűnnek.

A némiképp meglepő fellendülés új fejezetet nyit abban a vitában, hogy a háromhetes izraeli offenzíva 1300 palesztin áldozata közül hány volt a szélsőséges és hány a civil. Hivatalos izraeli források szerint a harcokban a Hamász 700 tagját likvidáltak, a palesztin szervezet viszont azt állítja, mindössze 158 embert veszített.

Fel nem robbant bombák a Gázai övezeti Rafahban
Fel nem robbant bombák a Gázai övezeti Rafahban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.