Brüsszelben és Bécsben is sikkasztottak külügyi vezetők?

Százmilliós sikkasztás, illetve hűtlen kezelés miatt indított nyomozást a rendőrség a brüsszeli külképviselet részére bérelt, de 2009-ben hónapokig igénybe nem vett épület ügyében, valamint azért, mert a bécsi nagykövetséghez tartozó lakások felújításánál a gyanú szerint túlszámlázás történt.

A külügyi vezetőket érintő ügyben Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos fordult a hatóságokhoz – hangzott el az MTV Híradójában.

A brüsszeli magyar állandó képviselet felújított épületét 2010 januárjában avatták. Az irodaházat – Faller Jenő a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormány külügyi szakállamtitkára, volt szófiai nagykövet közvetítésével – Bulgáriától bérelte akkor már egy éve a Külügyminisztérium – hangzott el. A feljelentés szerint a bérelt irodaház 2009 januárja és októbere között üresen, kihasználatlanul állt, ami a feleslegesen kifizetett bérleti díjak miatt legalább 65 millió forint többletkiadást jelentett a minisztériumnak.

Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője azt közölte: jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanújával folytatnak eljárást az ügyben, jelenleg ismeretlen tettes ellen.

A rendőrség vizsgálja a bécsi magyar nagykövetséghez tartozó szolgálati lakások felújításának körülményeit is. A gyanú szerint a képviselet volt gazdasági igazgatója az elvégzett munka értékének többszörösét igazolta és fizette ki a vállalkozónak, amivel 40 millió forint kárt okozott. A feljelentésben az is szerepel, hogy a munkát végző cég a követségi lakások felújításával párhuzamosan a gazdasági igazgató saját családi házát is felújította – hangzott el az MTV Híradóban.

Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya sikkasztás megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettessel szemben. Hozzátette: jelenleg az adatok beszerzése, értékelése, elemezése folyik.

Az MTI Hírcentrum úgy tudja, hogy az ügy lehetséges érintettjei közül a volt szakállamtitkár már nem dolgozik a Külügyminisztériumban, a bécsi külképviselet korábbi gazdasági igazgatója pedig most a berlini magyar nagykövetség gazdasági vezetője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.