Brüsszelnek nem tetszik a miskolci romastratégia

Az Európai Unió úgy értékeli, hogy a miskolci önkormányzatnak a "Számozott utcák" ügyében hozott intézkedései sem az EU-s romastratégiák keretrendszerével, sem a kormány által a magyar romastratégiában vállalt intézkedésekkel nincsenek összhangban - derül ki abból a válaszból, amelyet Vera Jourová igazságügyi biztos adott Niedermüller Péter DK-s EP-képviselő írásbeli kérdéseire.

Niedermüller még márciusban fordult a cseh biztoshoz, azt írva, hogy Miskolc vezetése a városrész felszámolásáról határozott, ám az önkormányzat az ott élőknek nem kínált fel másik lakást, vagy olyan kompenzációt, amelyből ingatlant vásárolhatnának, s csak akkor kaphattak pénzt, ha elköltöznek a településről. Polgárjogi vezetőkre hivatkozva a Demokratikus Koalíció alelnöke azt írta: az intézkedés valódi célja a romák kitelepítése.

Niedermüller arról is beszámolt, hogy miután az érintettek nem voltak hajlandóak elköltözni, a város tartozások miatt elkezdte felmondani bérleti szerződéseiket. 150 családot fenyeget kilakoltatás - írta márciusban Jourovának Niedermüller.

A DK-s politikus abban kérte a biztos állásfoglalását, hogy összhangban áll-e mindez az uniós romastratégiák keretrendszerével, amely a romák lakhatási körülményeinek javítását tűzte ki célul.

"Úgy tűnik, hogy a romák lakhatási helyzetének javítását illetően a miskolci önkormányzat által hozott intézkedések nincsenek összhangban az európai uniós keretrendszerrel, illetve a magyar kormány által a saját nemzeti stratégiájában vállalt végrehajtandó intézkedésekkel" - áll a Jourová által jegyzett válaszban, amelyet Niedermüller irodája juttatott el az MTI-hez.

Niedermüller aziránt is érdeklődött, hogy Magyarország megfelelően alkalmazza azt az uniós irányelvet, amely mindenkivel szemben egyenlő bánásmódot ír elő faji- vagy etnikai származásra való tekintet nélkül.

A biztos válaszából az derül ki, hogy a brüsszeli testület kapcsolatba lépett a magyar hatóságokkal, hogy felmérje, hogy a miskolci intézkedések és az önkormányzati rendelet, melyen alapulnak, összhangban áll-e a faji alapon történő megkülönböztetést tiltó uniós jogszabállyal.

Válaszában az uniós biztos azt is hangsúlyozza, hogy aromaintegrációs stratégián belül a tagállamoknak a lakhatás kérdését a társadalmi befogadásra és a szegregáció megszüntetésére vonatkozó integrált megközelítés részeként kell kezelniük, a lakáscélú intézkedéseknek pedig meg kellene szüntetniük a romák társadalmi kirekesztése fokozódásának aránytalan kockázatát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.