Brown lassan visszakapaszkodik

Fellélegezhetett péntekre virradóra Gordon Brown kormányfő, amikor kiderült: a Munkáspárt meglepően biztos győzelmet szerzett a skóciai Glenrothes-ban rendezett parlamenti pótválasztáson, amely a Labour-képviselő, John MacDougall halála miatt vált szükségessé. Az új westminsteri honatya, Lindsey Roy eddig Brown egykori iskolájának igazgatója volt.

A közel hétezres többséggel megszerzett győzelem azt jelzi, hogy az emberek bíznak Gordon Brown gazdasági válságkezelő programjában, amely egyelőre ugyan kevés konkrét eredményt hozott, de nemzetközi megbecsülést is szerzett a kormányfőnek. A Munkáspárt katasztrofális szereplése a tavaszi helyhatósági és londoni főpolgármesteri, illetve a júliusi kelet-glasgowi parlamenti pótválasztáson felvetette annak lehetőségét, hogy egy újabb kudarc után belső lázadás indul Brown ellen. Ettől most a következő, legkésőbb 2010-ben esedékes parlamenti voksolás előtt nem kell tartani.

A rebellió veszélyét Brown az október eleji kormányátalakítással, Blair-párti miniszterek, főleg az ellentmondásos Lord Mandelson bevonásával is enyhítette. A mostani sikerben szerepet játszott Gordon Brown személyes kampányolása is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.