Brit kormánybojkott az Eb ellen

A kabinettagok közül senki nem megy el az angol labdarúgó-válogatott Ukrajnában esedékes három csoportmérkőzésére a közelgő Európa-bajnokságon, tiltakozásul a bebörtönzött egykori ukrán miniszterelnökkel, Julija Timosenkóval szembeni hatósági bánásmód ellen – közölte csütörtökön a brit külügyminisztérium.

A bejelentés szerint Anglia ukrajnai csoportmérkőzésein egyetlen brit kormánytag sem lesz jelen, az pedig még felülvizsgálat tárgya, hogy az Európa-bajnokság későbbi szakaszának találkozóira – köztük a Kijevben esedékes döntőre – ellátogatnak-e brit kormánytisztviselők. A brit külügyminisztérium szóvivője a BBC-nek elmondta: London igen aggályosnak tartja az Ukrajnában tapasztalható szelektív igazságszolgáltatást. Timosenkót tavaly hét év szabadságvesztésre ítélték hivatali visszaélés vádjával. A volt kormányfő – aki nemrég csaknem háromhetes éhségsztrájkot folytatott – politikai bosszúnak tartja bebörtönzését.

Meg nem erősített korábbi brit sajtóértesülések szerint Vilmos herceg, az angol labdarúgó-szövetség elnöke sem lesz jelen az angol válogatott ukrajnai mérkőzésein. A világ legnagyobb emberi jogi szervezete, az Amnesty International által nemrégiben kiadott, súlyosan elítélő helyzetértékelés szerint az ukrán rendőri bűnözés miatt az ukrajnai mérkőzésekre ellátogató külföldi szurkolók sincsenek biztonságban.

Az április végén Londonban bemutatott, több esettanulmányt is ismertető hétoldalas jelentés szerint azokat, akik kapcsolatba kerülnek a rendőrséggel Ukrajnában, emberi jogsértések egész sora fenyegeti, a rasszista megnyilvánulásoktól a kínzásig. Mindezt a vezetői szintekig hatoló korrupció és strukturális hiányosságok súlyosbítják, és e tényezők "a hivatalosság büntethetetlenségének kultúráját" honosítják meg. Ráadásul a rendőrségi bűnözés kivizsgálására hivatott ügyészek szoros személyes kapcsolatokat ápolnak magukkal a rendőrökkel, és ennek eredménye az, hogy az incidenseket egyáltalán semmilyen, vagy csak felületes ügyészi vizsgálatok követik.

Az emberi jogi szervezet már decemberben is a rendőrség sürgős, még a labdarúgó-Európa-bajnokság előtt végrehajtandó reformjára szólította fel Ukrajnát, közölve, hogy aggódik a „hírhedten korrupt” ukrán rendőrséggel kapcsolatba kerülő szurkolók biztonságáért.

Az AI akkori felhívása szerint, mivel külföldi szurkolók ezrei érkeznek az Európa-bajnokság ukrajnai mérkőzéseire, fennáll annak a veszélye, hogy őket is sérelem érheti az ukrán rendőrség részéről, amelynek "elképzelése sincs a közszolgálat és az elszámoltathatóság mibenlétéről".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.