Brigitte Bardot szavára ezrek vonultak a bikaviadalok ellen

A dél-franciaországi Ales városában és Madridban is állatvédők demonstráltak a bikaviadalok ellen.

Aktivisták négy-ötezer fős tömege tüntetett a bikaviadalok ellen Brigitte Bardot egykori filmcsillag felhívására Franciaországban a demonstráció szervezői szerint. Madridban is tüntetést tartottak a bikaviadalok állami támogatása miatt.

Az állatvédők Franciaországból, Spanyolországból és Olaszországból érkeztek a dél-franciaországi Ales városába, ahol szombaton tüntettek a bikaviadalok általuk kegyetlennek és állatkínzásnak tartott hagyománya ellen. A rendőrség szerint a demonstrálók száma 1200 volt. Az ales-i bikaviadalok a mennybemenetel alkalmából tartott ünnep részei. A vallási ünnephez kapcsolódóan rendezik meg a la course Gardonnenque elnevezésű galoppversenyt is, amelyet lóháton a Gard folyó partján és vizében kell teljesíteniük a résztvevőknek.

Szombaton nemcsak Dél-Franciaországban, Madridban is felvonulást tartottak állatvédők, akik a bikaviadalok állami támogatása ellen tiltakoztak. A több száz fős tömeg azért vonult az utcákra, mert kifogásolják, hogy a konzervatív spanyol kormány nemzeti kulturális örökséggé tervezi nyilvánítani a bikaviadalt. A Kínzás nem kultúra nevű mozgalom szerint a bikaviadal-lobbi által indított népi kezdeményezés - amelyet 600 ezren támogattak aláírásukkal - és az ebből született törvényjavaslat elfogadhatatlan. Ha a törvényhozás elfogadja a javaslatot, a bikaviadalok a jövőben a mostani 600 millió eurós összegnél jóval nagyobb támogatásban részesülnének a közpénzekből.

Mariano Rajoy miniszterelnök már engedett az említett lobbinak: tavaly ősszel a spanyol köztévé hatévi szünet után újból közvetített viadalokat, amelyek élő sugárzása 2006-ban az előző, szocialista kormányzat idején került le a műsorról. Spanyolország több régiójában heves tiltakozások övezik a bikaviadalokat, több helyen be is tiltották rendezésüket. A nézőszám csökken, 2012-ben több aréna is arra kényszerült, hogy bezárjon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.