„Megteheted, hogy nem veszel tudomást a dzsihádról, de akkor nem kerülheted el ennek következmé­nyeit.” Ez volt az első reakciója a norvégiai terrortámadásra Pamela Geller amerikai iszlámellenes bloggernek, és a saját Atlas Shrugs nevű web­oldalán feltüntette egy korábbi oslói Hamasz-párti videó linkjét is. Amikor kiderült, hogy az elkövető nem iszlám terrorista volt, hanem éppen iszlámellenes, akinek 1500 oldalas online kiáltványa bővelkedett olyan iszlámellenes írók műveiből vett részletekkel, mint amilyen éppen Geller is, az írónő szemrebbenés nélkül váltott: Breivik „egy véreskezű gyilkos. Pont. Tetteiért önmaga felelős. Ő és csakis ő. Szó sincs itt ideológiáról.”

„Senki nem magyarázta, még csak nem is próbálta megmagyarázni, mi köze e fickó állítólagos antidzsihadista nézeteinek gyermekek legyilkolásához” – tiltakozott Robert Spencer blogger a Jihad Watchtól, akit szintén előszeretettel citált Breivik.

Bruce Bawer Oslóban élő amerikai író, aki egy, a muszlimok európai hatalomátvételéről szóló jeremiáda szerzője, továbbmegy. Megjegyzi, hogy Anders Behring Breivik helyeslően és komoly terjedelemben idéz művéből, 22 alkalommal a nevét is megemlíti. Bawer jókora aggodalommal reagál: „Dermesztő belegondolni, hogy azokat a blogbejegyzéseket, amelyeket nyugat-oslói otthonomban írtam az elmúlt években, ugyancsak Oslo nyugati részén ez a leendő tömeggyilkos olvasta és másolgatta.” Milyen kapcsolat – ha van egyáltalán – létezik az író szavai és Breivik tettei között? Milyen tanulságokat kell levonni ebből arra nézve, hogy a szabad társadalom miként kezelje azokat az írókat, akiket ez a tömeggyilkos helyeslően idéz.

Először is, az olyan emberek, mint Geller és Spencer, nem is szólva a vissza­fogottabb hangú Bawerről, nem felelősek azért, amit Breivik tett. Helytelen bűnrészesnek kikiáltani őket a tömeggyilkossággal kapcsolatban, ugyanúgy, ahogy helytelen bűnrészességgel vádolni a nem erőszakra buzdító – bár olykor illiberális és szélsőséges – muszlim írókat a New Yorkban, Londonban és Madridban bombákat robbantgató muszlim terroristákkal kapcsolatban. Mivel ez egy meccs, amelyet ők maguk évek óta játszanak, az ember némi kárörömet érez látva, hogy Gellert és társait milyen hatékonyan verik meg saját fegyvereikkel. De nekünk nem szabad ugyanezt tennünk. Ők nem bűnrészesek. Pont.

Ha azonban nevetséges feltételezni, hogy egyáltalán nincs összefüggés az iszlamista ideológia és az iszlám terrorizmus között, akkor az is nevetséges feltételezés, hogy egyáltalán nincs összefüggés az Európa iszlamizációjával riogató nézetek, amelyeket ezek az írók terjesztenek és aközött, ami Breiviket cselekvésre indította. Itt nincs „ideológia”? Fogadjunk, hogy van! Breivik kiáltványának jelentős része nem más, mint precíz újrafogalmazása az „Euró­pa mint Eurarábia”-féle horrortörténeteknek egy olyan a multikulturalizmus mérgével és más balos betegségekkel meggyengített Európáról, amely harc nélkül aláveti magát a dhimmitude (iszlámnak való behódolás) feltételei­nek muszlim uralom alatt. Teljesen tébolyult elméje arra a következtetésre jutott, hogy egy magányos Igaz­ságosztó Lovagnak (ez lenne ő maga) kell hősi, kegyetlen riadót fújnia, hogy felébressze elgyengült társadalmát – egy „éles jelet” –, ahogy a norvég nyomozóknak ­mondta.

Akkor mi a teendő az ilyen gyújtogató szavakkal? Az egyik – az európai baloldal egy részében meglehetősen népszerű – válasz: „tiltsuk be őket!” Ha a gondolat a tett atyja, legyen tilos a gondolat! A támadás következő fázisában a „gyűlöletbeszéd” máris hosszú listájához hozzá kell adnunk minden szélsőséges kifejezést és érzelmet, amelyért Európa egyik-másik részén bírósági eljárás alá is vonhatják az embert. Néhány éve az akkori német igazságügyi miniszter, Brigitte Zypries elnyerte a az EU beleegyezését egy „kerethatározathoz” az ilyen tabuk pán-európai megsokszorozására, noha a gyakorlat, szerencsére, messze elmaradt szándékaitól.

Szerencsére, mert ez egészen ­rossz út. A tiltás nem állítja le ezeket a gondolatokat, csak a „föld alá” viszi, ahol „elgennyesednek”, és még mérgezőbbekké válnak. Befagyasztja a legitim vitákat olyan fontos ügyekről, mint a bevándorlás, az iszlám természete, a történelmi tények. Bíróság elé citálja az olyan fantasztákat, mint Szamina Malik. A 23 éves bolti eladót Nagy-Britanniában azért állították a törvényszék elé, mert írt egy rossz verset, amely a dzsihád mártíromságát és gyilkosságait dicsőítette, de nem az erőszak valódi alakjairól szólt.

Az erőszakra felbujtásnak mindig és mindenhol a törvény teljes szigorával kell szembenéznie. Azok az ideo­lógiai szövegek, amelyek Breivik tébolyát táplálták, ahogy tudom, nem lépték át ennek határát. A szélsőséges iszlamista és ugyanúgy az extrém iszlámellenes megváltók fantáziája kifejezésének megengedése az ár, amit meg kell fizetnünk egy nyitott társadalomban a szólás szabadságáért.

Ez azt jelenti, hogy maradjanak válasz nélkül? Természetesen nem. Már csak azért sem, mert a betiltás ára túl nagy, és az internet korában lehetetlen is eredményt elérni. (Olyan, mintha árnyakra vetődnénk – mondja a szólásszabadság szakértője, Molnár Péter.) Nyílt harcban kell szembenéznünk velük. Az egyik kulcsfontosságú harcmező a politika, ahol az európai főáramlat politikusai – látva az idegengyűlölő populista pártok választási sikereit – lecsöndesednek, ahelyett hogy hangosan felszólalnának a szélsőségesek mítoszai ellen. A másik az úgynevezett mainstream média. Egy olyan országban, mint Norvégia – és mint Nagy-Britannia – a közszolgálati adók és a felelős minőségi sajtó általában biztosítja ezt, a napvilágot látott szélsőséges nézeteket, a veszélyes mítoszokat pedig tényekkel, érvekkel és józan ésszel leplezi le. Aki mégis inkább azt a médiát olvassa, hallgatja, azzal nincs mit kezdeni.

Ám legyen azokkal, akik az igénytelen, szenzációhajhász bulvárlapokból szerzik értesüléseiket, mint amilyeneket Rupert Murdoch favorizál? Vagy a szisztematikusan pártos televíziós csatornákból, mint amilyen Silvio Berlusconié Olaszországban, vagy Murdoch Fox News Channelje az Egyesült Államokban? Az oslói lövöldözés estéjén a Fox News O’Reilly Factor című műsorának vendég műsorvezetője, Laura Ingraham arról számolt be, hogy „két halálos terrortámadás történt Norvégiában, amelyet valószínűleg ismét iszlám szélsőségesek követtek el. Miután elmondta mindazt, amit akkor a terrortámadásokról tudni lehetett, így folytatta: „ezzel egy időben, New Yorkban a muszlimok, akik a Ground Zero (a WTC 2001-ben felrobbantott ikertornyának helye) terére mecsetet kívánnak építeni, hatalmas jogi sikert értek el…” Véreskezű muszlimok bombát telepítenek Oslóban, New Yorkban pedig mecseteket.

És mi van azzal, aki a világ híreit főleg a világhálón kíséri figyelemmel? A Breivik-történet ismét rámutatott, milyen fantasztikus forrás az internet azok számára, aki szellemi nyitottsággal keresnek. Ám erősebb bizonyíték arra nézve, hogy az a mód, ahogy internet működik, hozzájárulhat a gondolkodás beszűküléséhez, az előítéletek megerősödéséhez, valamint táplálhatja az összeesküvés-elméleteket is.

Az interneten könnyen találni ezer másik embert, akik osztják elfajzott nézeteinket. Megteremthetjük a csoportgondolkodás gonosz spirálját, megerősítve az ideológia legrosszabb fajtáját: egy befelé következetes, szisztematikus világlátást, amely teljesen elszakadt a mindennapi humanitástól. A Breivik-kiáltvány a maga végtelen, internetes forrásokból másolt idézeteivel e folyamat tankönyvszerű példája.

A „tiltsuk be!” rossz reakció. A valódi kihívás kidolgozni, hogyan tudnánk maximalizálni az internet rendkívüli képességét a gondolkodás nyitására és minimalizálni a beszűkülés most tapasztalható tendenciáját.

A szerző az Oxfordi Egyetem európai tanulmá­nyainak professzora, a Stanford Egyetem Hoover Intézetének tudományos főmunkatársa