Bottal ütötték a brit trónörökös feleségét?

Valóban érte "fizikai" atrocitás Károly brit trónörökös feleségét, Kamilla hercegnőt a minapi, súlyos zavargásokká fajult londoni diáktüntetésen - az erről szóló sajtóértesüléseket vasárnap erősítette meg részlegesen a brit belügyminiszter.

Theresa May a Sky News hírtelevízióban úgy fogalmazott: a tüntetők, akik London belvárosában támadtak rá a trónörökös pár autójára, "fizikai kapcsolatba" kerültek Kamillával. A miniszter szerint ugyanakkor arra nincsenek egyértelmű bizonyítékok, hogy - amint az a brit sajtóban megjelent - a támadók egy bottal ütötték volna meg a trónörökös feleségét.

Theresa May kijelentette: tudomása szerint volt "bizonyos fizikai kapcsolat" a tüntetők és Kamilla között. "Nem vagyok azonban biztos abban, hogy valóban bottal szúrták-e meg" a trónörökös feleségét - tette hozzá a miniszter.

Londonban csütörtökön robbantak ki zavargások az egyetemi tandíjak felső határának drasztikus emeléséről hozott döntés miatt. A brit parlament alsóháza aznap este fogadta el azt a kormányindítványt, amely szerint - az általános költségvetési megszorítások, és ennek részeként az állami felsőoktatás támogatásának jelentős lefaragása miatt - az angliai egyetemek a jelenlegi 3290 fontról (egymillió forintról) kilencezer fontra (csaknem 3 millió forintra) emelhetik az éves tandíj felső határát, pótlandó a kieső állami juttatásokat.

Az erről tartott parlamenti vitanapot több tízezres diáktüntetés kísérte, amelynek során a tiltakozók többször is keményen összecsaptak a rendőrséggel, ám a tervezet elfogadásának hírére végképp elszabadultak az indulatok, és a tüntetők törni-zúzni kezdtek a londoni belvárosban. Eközben került útjukba a trónörökös házaspár autója, amelyet szintén megtámadtak és súlyosan megrongáltak.

A királyi jelvényeket viselő, különlegesen kiképzett Rolls-Royce oldalát összerugdosták, egyik ablakát bezúzták, a kocsihoz egy festékesdobozt is hozzávágtak, és mint nem sokkal később kiderül, a lehúzott ablakon keresztül bántalmazták Kamillát, Károly trónörökösnek, II. Erzsébet királynő elsőszülött fiának feleségét is, akit a brit sajtó egyöntetű beszámolója szerint egy fabottal szúrtak meg.

Az utóbbi évtizedekben ez volt a legsúlyosabb biztonsági incidens, amely a brit királyi család valamely magas rangú tagját érte.

A Scotland Yard az eset kapcsán azonnal bűnügyi vizsgálatot indított, és vasárnap közzétette tizennégy olyan tüntető fotóját, akikről gyanítja, hogy részt vehettek a belvárosi dúlásban és a trónörökös pár elleni támadásban.

A The Sunday Times című tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lap "jól értesült" rendőrségi és udvari forrásokat idézve azt írta, hogy az incidens másnapján Sir Paul Stephenson, a Scotland Yard főparancsnoka személyesen felhívta Károly herceget, és felajánlotta, hogy ha "az udvar ezt helyénvalónak tartja, akkor ő lemond" tisztségéről.

A hívás tényét Károly rezidenciája részletek nélkül megerősítette, ám a lemondási felajánlást - ha az elhangzott - az udvar nyilvánvalóan nem fogadta el, mivel Sir Paul továbbra is a londoni rendőrség első embere.

Camilla, Károly walesi herceg brit trónörökös neje felháborodik, amikor feldühödött tüntetők megtámadják autójukat a Regent Streeten útban a Londoni Palladium Színházba
London, 2010. december 10. CAMILLA, Cornwall hercegnője, Károly walesi herceg, brit trónörökös neje felháborodik, amikor feldühödött tüntetők megtámadják autójukat a Regent Streeten útban a Londoni Palladium Színházba 2010. december 9-én. A tüntetők az egyetemi tandíjak felső határának tervezett emelése ellen tiltakoztak. A trónörökös és neje nem sérült meg. (MTI/AP/Matt Dunham)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.