"Fico védi az adócsaló tolvajokat!"

Botrányos jelenetek kísérték a pozsonyi parlament rendkívüli ülését, amelyen a szlovák ellenzéki képviselők Robert Fico leváltását szerették volna elérni.

Azért menesztenék Ficót és kormányát, mert nem hajlandó leváltani az adócsalási botrányba keveredett Robert Kalinák belügyminisztert, akit hatalommal való visszaéléssel is gyanúsítanak. A napirend megvitatását végül a kormánypárti képviselők többségi szavazata révén szeptemberre halasztották.

Néhány perccel korábban viszont Lucia Nicholsonová - akit az ellenzékiek jelöltek a parlament egyik alelnöki tisztségére - beült a Brüsszelben tartózkodó Andrej Danko házelnök székébe, bekapcsolta a mikrofont és önhatalmúlag mégis megnyitotta az ülést.

Ekkor kormánypárti kollégája, Andrej Hrnciar lépett közbe, aki azt állította, hogy a házelnök őt bízta meg a tanácskozás levezetésével, vagyis tulajdonképpen az indítvány elnapolásával. Bizonyítékként felmutatta a házelnök megbízó levelét, amelyet feltöltött a Facebookra is.

Több ellenzéki képviselő úgy vélekedett, hogy az aláírást hamisították. Ezt egyébként több grafológus is feltételezi, akik szerint azonban az egyértelmű állásfoglaláshoz szükséges az eredeti aláírás, amelyet viszont sem a házelnök, sem pedig az egyik helyettese nem hajlandó megmutatni. Ráadásul Andrej Hrnciar internetes oldaláról is eltűnt a megbízó levél.

"Visszatértünk a Vladimír Meciar sötét korszakában, mert legutóbb akkor fordult elő utoljára, hogy a kormánypártiak vetették be az obstrukció parlamenti fegyverét. A jelenlegi kormánykoalíció még annál a rezsimnél is mélyebbre süllyed, mert a házszabály megváltoztatásával kívánja korlátozni a parlamentben a szólásszabadságot, sőt: a házelnök botcsinálta divatdiktátorként azt is megszabná, milyen öltözékben jelenjünk meg a tanácskozáson" - nyilatkozta Igor Matovic, az Egyszerű Emberek és Függetlenek (OlaNO) elnöke. Ő az, aki az utóbbi időben "Robert Fico védi az adócsaló tolvajokat!" feliratú pólóban ül be a tanácsterembe.

Közölte azt is, hogy rövidesen újabb bizalmatlansági indítványt nyújtanak be Robert Fico ellen. Miután már összegyűjtötték a házszabályban megszabott számú támogató aláírást, a házelnök köteles hét napon belül összehívni az újabb rendkívüli parlamenti ülést.

Mindeközben az ellenzéki követelést támogató polgárok a pozsonyi Vigadóhoz közeli, egykori Séta téren akartak tüntetést szervezni. Ebben a patinás épületben tartják majd az uniós tanácskozásokat, mert e hónap elejétől Szlovákia tölti be az EU soros elnöki tisztét.

A tüntetők az uniós vezetők és tisztségviselők figyelmét akarták felhívni Robert Fico kormányának korrupciós botrányaira, ám kiderült, hogy a teret saját rendezvényei számára egészen október végéig lefoglalta a kabinethez közelálló vadászszervezet.

Robert Fico pénteken felszólította az ellenzéki képviselőket, hogy hagyják abba a politikai cirkuszt és a gyűlölködést, mert ezzel ártanak az ország tekintélyének. "Uniós elnökségünk teendőit nem a koalíciós pártok, nem is a kormány, hanem Szlovákia, vagyis a hazánk látja el. Ez a tény összefogásra sarkallhatna mindannyiunkat" -hangoztatta a szlovák kormányfő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.