Börtönre ítéltek öt koszovóit az Iszlám Állam miatt

Négytől tizenhárom évig terjedő börtönbüntetésre ítélt hétfőn egy koszovói bíróság öt férfit, akik azt tervezték, hogy videóra veszik az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetnek tett hűségesküjüket, és azt feltöltik az internetre - írta a Balkan Insight című hírportál.
A férfiakat eredetileg azzal vádolták, hogy meg akarták mérgezni a Pristina vízellátását biztosító Badovac-tavat, ám ezt a vádat később elvetették.

A hétfői ítéletben elhangzott, hogy a férfiak azt tervezték, hogy felolvassák az Iszlám Államnak tett hűségesküjüket, és ezzel bizonyítják az IÁ jelenlétét Koszovóban. A férfiaknál tavalyi letartóztatásukkor automata fegyvereket, álarcokat és az Iszlám Állam zászlaját találták meg.

A koszovói belügyminisztérium adatai szerint az országból eddig mintegy 300-an csatlakoztak a szíriai harcokhoz különböző iszlamista csoportok, túlnyomórészt az Iszlám Állam tagjaiként, és közülük több mint ötvenen vesztették életüket. A belügyi szervek úgy tudják, az idén már egyetlen koszovói állampolgár sem csatlakozott a szíriai és az iraki harcokhoz. A koszovói törvények tiltják a külföldi harcokban való részvételt, 2014 óta mintegy 120 embert vettek őrizetbe az Iszlám Állammal való kapcsolat miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.