Börtönben végezheti az egykori cseh kormányfő felesége

Hivatali hatalommal való visszaélés miatt megvádolták Jana Nagyová-Necasovát és a cseh katonai hírszerzés három volt magas rangú tisztjét – jelentette be pénteken az ügyben eljáró olomouci ügyészség szóvivője.
A hetvenoldalas vádirat szerint a hölgy Petr Necas kabinetfőnökeként parancsot adott a cseh kormányfő előző feleségének és más személyeknek a megfigyelésére, amit a három vádlott a törvényt megszegve, csaknem egy éven át teljesített. A perre rövidesen az egyik prágai városkerületi bíróságon kerül sor, s ha a vádakat a bíróság bizonyítottnak találja, akkor legalább háromévi börtönbüntetéssel sújthatják mindannyiukat.

Cseh oknyomozó újságírók kiderítették, hogy Petr Necas öt éve, még munkaügyi miniszterként ismerkedett meg a hivatalban akkor részmunkaidőben tüsténkedő Nagyovával, akit aztán 2010 őszétől immár miniszterelnökként a kabinetfőnökévé nevezett ki.

Az Insider internetes portál másfél éve nyilvánosságra hozta, hogy Nagyová átlagbére 30 ezer korona (hozzávetőleg 330 ezer forint) amihez 46 ezer korona költségtérítés és rendszerint jelentős prémium is járult. A hölgy havi nettó bevétele állítólag meghaladta a 200 ezer koronát, ami még az államfő és a miniszterelnök alapjárandóságánál is nagyobb összeg. A beavatottak szerint egy éven belül valóságos teljhatalmat vívott ki, csaknem minden fontos ügyről – különösen az állami hivatalok vezetőinek kinevezéséről – ő döntött.

Prágai lapok szerint ezt azért tehette, mert intim kapcsolatba került a cseh kormányfővel. Petr Necas egy ideig tagadott, aztán az egyik sajtóértekezletén jókora derültséget kiváltva azt habogta, hogy beosztottjának a munkateljesítménye rendkívüli, valóságos igáslóként gürcöl a hivatalban, éjt nappallá téve szervezi a programját és látja el őt fontos háttér-információkkal. Tavaly tavasszal azonban a rendőrség páratlan méretű – a kormányhivatalban és több minisztériumban végrehajtott – razzia következtében a kabinetfőnöke több más személlyel együtt vizsgálati fogságba került, majd egy hónap után kiengedték őket, azóta szabadlábon védekeznek.

Mindezek után Petr Necas lemondott a kormányfői és pártelnöki tisztségéről. A korábban példás házaséletet élő, négygyermekes exkormányfő azt is bejelentette, hogy válik és feleségül veszi volt kabinetfőnökét. Ő már korábban elvált a férjétől, aki a második világháború után Dél-Szlovákiából kitelepített magyar család sarja.

Mindkettőjüket több más törvénysértéssel is gyanúsítják, de ezekben az ügyekben a nyomozás és a tanúk meghallgatása még nem fejeződött be. Az viszont az ügyész szerint bebizonyosodott, hogy a negyvenedik életévét rövidesen betöltő szőke nő kabinetfőnökként utasította a katonai hírszerzés vezetőit Petr Necas feleségének, Radkának a megfigyelésére. A vádiratban azt is megállapították, hogy a kormányfő sofőrjeit is megfigyeltette, majd pedig megzsarolta őket különböző gyanús kapcsolataik miatt, miután mindketten ellocsogták az újságíróknak, hogy sokkal gyakrabban viszik a miniszterelnököt a kabinetfőnök lakására, mint a családjához.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.