Bomba robbant a gízai piramisok közelében

Pokolgép robbant csütörtökön a gízai piramisok közelében lévő kairói el-Haram kerületben. A detonációban legkevesebb hat ember életét vesztette, tizenhárman pedig megsebesültek - jelentette az egyiptomi sajtó.

Az első jelentések szerint a robbanószerkezet akkor lépett működésbe, amikor a rendvédelmi erők lerohantak egy lakást, amelyben a gyanú szerint radikális iszlamisták rejtőzködtek. Később a belügyminisztérium jelentette, hogy a rendőrök megpróbáltak hatástalanítani egy időzített bombát, amikor az a levegőbe repült.

A CBC Extra nevű helyi hírtévé értesülései szerint a keresett iszlamisták a történtek idején nem tartózkodtak a lakásban.

A halottak között van két rendőr és az érintett épület egyik lakója, ugyanakkor a másik három halálos áldozat kiléte egyelőre nem ismert. A 13 sebesült közül kettő állapota válságos.

A belügyminisztérium szerint – írja a Reuters – a Muzulmán Testvériség felelős a robbantásért. 

Az utóbbi hetekben megszaporodtak a biztonsági erők által végrehajtott hasonló rajtaütések, mivel a hatóságok attól tartanak, hogy a két éve elmozdított iszlamista elnök, Mohamed Murszi hívei a 2011-es forradalom január 25-ei évfordulója alkalmából megmozdulásokra készülnek.

Az észak-afrikai országban csaknem hetente adnak hírt kisebb-nagyobb merényletekről, az említett környéken is több hasonló erőszakcselekmény történt az elmúlt hónapokban. Ugyancsak csütörtökön ismeretlen fegyveresek agyonlőttek öt rendőrt a Sínai-félsziget nyugati részén fekvő el-Arís városában. A támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez kötődő helyi csoport, a Vilájat Színáa jelentkezett.

Kairóban egyébként egymást érik a razziák, Egyiptom ugyanis hétfőn, január 25-ébn ünnepli a volt elnök, Hoszni Mubarak megbuktatásához vezető 2011-es forradalom kitörésének az ötödik évfordulóját, a hatalom pedig érezhetően tart attól, hogy a forradalom egyik kulcsszereplőjévé váló Muzulmán Testvériség hívei zavargásokat próbálnak szítani. Mubarak bukása után a konzervatív iszlamista Muzulmán Testvériség választásokat nyert, egyik vezéralakja, Mohamed Murszi pedig az államfő lett, mígnem védelmi minisztere, a jelenleg is regnáló Abdel Fatah al-Sziszi puccsal el nem távolította a hatalomból. 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.