Bolívia: tűzharc sem volt, csak kivégzés

Ahogy a YouTube videómegosztó portálon is szereplő videofelvételből kiderül, a Rózsa Flores Eduardót és körét kivégző kommandósok az akció után átrendezték a helyszínt.

A Santa Cruz-i Las Americas szállodában április 16-án végrehajtott kommandós akciót követően készített videófelvételt mutatott be szerda este az RTL televízió. A három és fél perces anyag a You Tube videoportálra került fel eredetileg, s ugyancsak szerdán több bolíviai lap is foglalkozott vele. Mint az RTL adásában Tarjányi Péter rendőrségi szakértő hangoztatta: a felvétel bizonyítja, hogy a kommandósok utólag átrendezték a helyszínt, tehát a szállodai szobákat, ahol Rózsa Flores Eduardót, Magyarosi Árpádot és az ír Michael Dwyert megölték, illetve Tóásó Elődöt és a bolíviai-horvát Mário Tadicot elfogták.

Ugyanerre az átrendezésre, sőt, esetleg „új bizonyítékok elhelyezésére is következtet az El Deber napilap, amely szerint ez még inkább megkérdőjelezi a hivatalos verziót, miszerint a feltételezett terroristák tűzharcot folytattak volna a kommandósokkal. A viszonylag rendezett szobák látványa, a vércsöppel teli párna alatti revolver, amelyet nyilvánvalóan nem használtak, miként az egyik helységből a másikba átvitt hátizsák, amelyből kiveszik a revolvert – mind olyan epizód, amely ellentmond a tűzharc megtörténtének. Látható viszont a megbilincselt, térdelő Tóásó háta az ütések nyomával.

A szűkszavú beszélgetéseket, parancsokat is rögzítő felvételt a Santa Cruz-i újság szerint Marylin Vargas Villca (alias Karen), a rendőrség Válságmegoldó taktikai egységének (Utarc) tizedese készítette. A videó rögzített egy mobiltelefonos hívást is, amelyen az El Deber feltételezése szerint Jorge Santiesteban, a hírszerzési parancsnok utasítja a kommandósokat a visszavonulásra. Látható egy civil ruhás férfi is, akiről a hangfelvételen valaki azt feltételezi, hogy “venezuelai vagy kubai” lehet, esetleg a belügyminisztérium volt alkalmazottja.

Nem ez az egyetlen ilyen videófelvétel az ügy kapcsán. Egy másik az egység tagjait mutatja, amikor felkeresik Santa Cruz-i kiállításon a Cotas standját, ahol az április 16-i hajnali szállodai akciót követően néhány órával nagy mennyiségű fegyvert találtak. Egyébként Vargas Villcának tulajdonítják azt a felvételt is, amelyen egy gépkocsiban Rózsa Flores és Wálter Andrade, az említett Utarc parancsnoka beszélget.

 

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Lakberendező kommandósok - VIDEÓ

Andrade neve akkor került az előtérbe, amikor valaki több bolíviai újság szerkesztőségének is eljuttatott egy állítólag még 2007-ben készült fényképet, amelyen ugyancsak Andrade és Rózsa látható együtt, hamadik a fotón az “El Viejo”, aki Rózsáék alkalmi gépkocsivezetőjeként egy ideig a hivatalos nyomozás koronatanúja volt, s terhelő vallomást tett a Santa Cruz tartomány autonómia-mozgalmának több volt vezetőjére, üzletemberekre is. A cukorbetegsége miatt szabadlábon védekező El Viejo időközben állítólag külföldre szökött, ahonnan telefonon visszavonta állításait, mondván, a vallomást a nyomozók csikarták ki belőle. A fotó és a Rózsa-Andrade videofelvétel alapján nehezen kérdőjelezhető meg, hogy a bolíviai hírszerzés ne lett volna tisztában a csoport megjelenésével és működésével. A kérdés inkább az, hogy ők mozgatták-e valójában a szálakat. Ha igen, akkor mi szükség volt az április 16-i kommandós akcióra, három ember életének kioltására? Az ügynek egy másik vonatkozása viszont Rózsa Flores szerepét illeti: Andrade megtévesztette-e közeledésével, avagy kettős ügynöki karriert ajánlott-e neki?

Marcelo Soza, a terrorizmussal gyanúsított „külföldi zsoldosok” ügyében a hivatalos nyomozást vezető La Paz-i ügyész az Andrade-Rózsa találkozóról készült videóra hivatkozva már be is jelentette, hogy „az új bizonyíték alapján” beidézi Wálter Andrade parancsnokot, és szükség esetén a rendőrség más illetékeseit is, hogy „adjanak magyarázatot a hírszerzés tevékenységéről”. Soza elismerte, hogy a rendőrség főparancsnokságától mindezidáig nem kapta meg az április 16-i kommandós akcióban részvevők neveit. Soza egyébként október elején – az említett első fénykép nyilvánosságra kerülését követően – már meghallgatta az akkor kórházban ápolt Andradét. (Hivatalosan a válságmegoldó taktikai egységet még szeptemberben feloszlatták, mert egy akciójuk alkalmával a helyszínre érkező televíziós forgatócsoportra rálőttek. A felfüggesztett Andrade néhány nap múlva, állítólag alkoholos állapotban autóbalesetet szenvedett La Pazban, ezért került kórházba.) Andrade akkor elmondta Sozának, hogy ő irányította a 23 fős kommandós csoportot a Las Americas szállodában, ám kitért további érdemi válaszok elől, arra hivatkozva, hogy arról feletteseinek tett jelentést. Egyébként a Rózsával készített régi fotóval kapcsolatban, lapértesülések szerint azt válaszolta, hogy „nem emlékszik rá”.

A Rózsa Flores csoportja ügyében külön vizsgálatot folytató többpárti parlamenti bizottság a most nyilvánosságra került videofelvételek alapján rendkívüli ülést hívott össze, azzal, ugyancsak meg kívánják hallgatni Andradét, aki korábban már visszautasította a bizottságot arra hivatkozva, hogy december 5-ig orvosi igazolása van súlyos állapota miatt.

Mint már megírtuk, ennek a parlamenti bizottságnak három tagja közölte, hogy a jövő héten Írországba és Magyarországba kíván utazni, hogy megismerkedjen Dwyer és Magyarosi holtteste utólagos boncolásának és az igazságügyi orvosszakértői jelentésnek a részleteivel, amelyek szerint kivégzés történt a Las Americas szállodában. Pablo Banegas ellenzéki képviselő kijelentette: Nem áll szándékukban megvádolni senkit sem, hanem információt szeretnének kapni. Állítólag a Székely Légió kapcsán ismert Révész Tibor, aki a Santa Cruz tartomány védelmére készülő csoport „önkénteseit szervezte Európában”, már jelezte, hogy kész elmondani saját verzióját a történtekről – írta az El Deber.

Rózsa Flores bolíviai személyi igazolványa Jorge Hurtado Flores néven.
Rózsa Flores bolíviai személyi igazolványa Jorge Hurtado Flores néven.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.