Boldog új évet kívánt a zsidóknak az iráni elnök

Haszan Rohani iráni elnök angol nyelvű Twitterjén kívánt áldott új évet a világ zsidóságának.

„A nap itt, Teheránban éppen lenyugszik, én pedig áldott Rós hásánát kívánok minden zsidónak, főleg az irániaknak” – jelent meg a meglepő bejegyzés Haszan Rohani iráni elnök angol nyelvű Twitterén szerdán. Iránban körülbelül 25 ezer zsidó él.

A profil állítólag hivatalosan nem tartozik Rohanihoz, és egy szóvivő később tagadta, hogy az elnök használná a mikroblogot, nem említette azonban konkrétan az angol nyelvű profilt, írja a Süddeutsche.de.

A Twittert és a Facebookot Iránban blokkolják, az elnök nevén lévő Twitter-oldalról azonban az Irán-szakértőknek az a véleményük, hogy Rohani kampányirodája kezeli. Elképzelhető, hogy az elnök félhivatalos kommunikációs csatornának használja a Twittert, ami egyrészt megóvja az országon belüli szélsőségesek kritikájától, egyben óvatos gesztusokat tehet a Nyugat felé.

A meglepő gesztus ugyan nem jelent előrelépést, azonban a jókívánság, amelyet a mérsékeltnek és reformpártinak mondott elnök minden zsidónak elküldött, igen kényes az Izraellel szembeni konfrontatív politika miatt. Éles kontrasztot mutat elődjének, Mahmúd Ahmadinezsádnak a kijelentéseihez képest is, aki „rákos daganatnak” nevezte Izraelt, és kijelentette, hogy el kell törölni a térképről a zsidó államot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.