Boldog szegények, szegény gazdagok

Latin-Amerikában a nagyobb fejlődést produkáló országok polgárai kevésbé elégedettek, mint azok országok lakosai, ahol kisebb volt a növekedés, vagy egyáltalán nem növekedett a gazdaság.

A tanulmányt az Amerikaközi Fejlesztési Bank készítette, és 24 latin-amerikai, illetve karibi ország 24 ezer polgárának a  véleményét foglalja össze.

A megkérdezetteknek 0-10-ig kellett  értékelniük az életükkel kapcsolatos elégedettségüket, amibe  beletartozott országuk oktatása, egészségügye és biztonsága.

"A latin-amerikaiak nagy vonalakban elégedettek az életükkel" -  állapította meg Luis Alberto Moreno, a szervezet elnöke  Washingtonban -, "bár érdekes, hogy a legszegényebb országokban élők  a legoptimistábbak, a legfejlettebb országok polgárai pedig a  legpesszimistábbak között vannak".

A legnagyobb elégedettséget mutató országok Costa Rica (10  pontból 7,4), Panama (6,8) és Mexikó (6,6) voltak, pedig közülük  egyik sem tartozik a régió 2001-2006 között leginkább fejlődő  államai közé.

Ebben az időszakban a legnagyobb növekedést - az egy főre jutó  jövedelem mértéke szerint - Trinidad és Tobago (8,8 százalék),  Ecuador (3,9 százalék) és Peru (3,5 százalék) érte el, amelyek  viszont nem szerepelnek a legelégedettebb lakosságú országok között.  A chilei megkérdezettek voltak a legkevésbé elégedettek annak  ellenére, hogy itt található a térség egyik legegészségesebb  gazdasága.

Azok a kormányok, amelyek csak a növekedésre koncentrálnak  politikájukban, "hosszú távon elveszítik támogatottságukat, ha nem  felelnek meg az egészségügy, az oktatás és a javak elosztása terén  támasztott magas elvárásoknak" - mondta Eduardo Lora, a kutatás koordinátora.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.