A tanácskozást közvetlenül megelőző közvélemény-kutatások nem szerezhettek nagy örömet a fiatal politikusnak, aki – meglepetésre, a szakszervezetek támogatásával – legyőzte a bátyát, Davidet, a világszerte népszerű volt külügyminisztert. A felmérések szerint csak minden negyedik választó szerint van az ifjabb Milibandnek reális esélye a kormányfői cím visszaszerzésére.

Különösen élesen utasítotják el a megkérdezettek az 1997 és 2010 között hatalmon lévő párt gazdasági politikáját. A pártkonferencia így a mea culpa stratégiáját követi. Több szónok is bocsánatot kért a szavazópolgároktól a hosszú munkáspárti kormányzás idején elkövetett hibákért, a költségvetési deficit megugrásáért, a bankok szigorúbb szabályozásának elmulasztásáért, a Kelet-Európából érkező munkavállalóknak az eredeti becsléseket többszörösen meghaladó számáért.

Programbeszédében Ed Miliband a megszorító intézkedések által különösen sújtott középosztály visszanyerését célozta meg. Miközben elkötelezte magát az üzleti élet, a vállalkozások támogatása mellett, kilátásba helyezte, hogy a gyors meggazdagodást keresőkkel szemben nem fogja a korábbi kormányok megengedő politikáját követni. Az ellenzék vezére hangsúlyozta, hogy a „maga embere”, nem követi sem Tony Blairt, sem Gordon Brownt. Beszédében új, eredményekre és erőfeszítésekre épülő közmegegyezést ígért a „valamit valamiért” jegyében. Azok, akik konkrét terveket és ígéreteket vártak, csalódtak. Miliband a számára fontos értékeket emelte ki a gazdaság, az oktatás és legfőképpen az egészségügy területén, ahol megítélése szerint a Konzervatív Párt különösen becsapta a közvéleményt.