Blokkolták az NSA reformját a republikánusok

Elakadt az amerikai szenátusban a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) reformja, melyet Barack Obama ígért be a titkosszolgálati adatok kiszivárogtatása miatt. A törvényjavaslatot a republikánusok nem szavazták meg, ezért a szervezet átalakítására egyelőre nem kerülhet sor.
A törvényjavaslatot 60 képviselőnek kellett volna megszavaznia az amerikai kongresszus felsőházából. A szavazásnál 58-an voksoltak a javaslat mellett, ezért az NSA reformja egyelőre jegelve lett.

A tervezet korlátozta volna az ügynökség adatgyűjtési lehetőségeit. A javaslatot Barack Obama elnök és az egyéni szabadságjogok biztosításának szószólói is támogatták. Az ellenzők szerint a reform az Egyesült Államok ellenségeinek, például az Iszlám Államnak kedvezne.

Híradó beszámol róla, hogy az elektronikus hírszerzésre szakosodott szervezet reformjának kidolgozását megelőzően, ez év elején Barack Obama amerikai elnök - a kiszivárogtatások hatására - már megtiltotta, hogy az amerikai hírszerzés szövetséges államok vezetői ellen kémkedjen, és elrendelt egy sor kisebb módosítást is az amerikaiak telefonos és internetes kommunikációjára vonatkozó tömeges adatmegfigyeléssel kapcsolatban. A mostani javaslat a 2001-es terrortámadások után sietve meghozott teljes felügyeleti szabályozást módosította volna az adatgyűjtési lehetőségek korlátozásával, illetve az NSA működésének átláthatóbbá tételével.

Edward Snowden tavaly nyáron leplezte le az ügynökség által folytatott titkos adatgyűjtési programot, információkkal szolgálva annak kiterjedtségéről is. Az amerikai adatgyűjtési gyakorlatot ennek nyomán súlyos nemzetközi bírálatok érték. Az Oroszországban tartózkodó Snowdent az Egyesült Államokban kémkedéssel vádolják.

Januártól a republikánusok többségben lesznek a szenátusban, ezért kis esély látszik arra, hogy a reformot jelenlegi formájában megszavazzák.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.