Blair az EU fizetetlen szószólója lehet

„Magas szintű páneurópai szerepvállalással" akar kampányolni Tony Blair volt brit kormányfő az EU-szkeptikus erők ellen a Financial Times értesülése szerint.

A londoni gazdasági napilap „az ügyet ismerő" forrásait idézve szombaton azt írta, hogy Blair már kedden, nem sokkal az EU-ellenes pártok előretörését hozó európai parlamenti választások eredményeinek ismertté válása után személyesen egyeztetett erről Angela Merkel német kancellárral.

Az egykori munkáspárti brit miniszterelnök hivatala a Financial Times forrásai szerint azt tartja valószínűnek, hogy Blair „az Európai Unió előnyeinek fizetetlen szószólójaként" tevékenykedne, ugyanakkor kampányolna az EU reformjáért is.

Blair, aki 1997-től tíz évig állt a jelenleg ellenzéki Munkáspárt által vezetett előző brit kormány élén, „szövetségesei szerint" nem törekszik az Európai Tanács leköszönő elnöke, Herman Van Rompuy tisztségére, annak ellenére sem, hogy amikor 2009-ben jelöltet kerestek erre a posztra, egybehangzó értesülések szerint szívesen vállalta volna ezt a megbízatást – áll a Financial Times szombati írásában.

A lap forrásai szerint a német kancellárral tartott találkozó „általános helyzetértékelés" volt, Blair azonban egyértelművé tette Merkelnek azt is, hogy kész „magas szintű szerepben" védeni az EU-t a mind hangosabb bírálatokkal szemben.

Tony Blair várhatóan már hétfőn, a Brit Iparszövetség (CBI) londoni rendezvényén esedékes beszédében is „az előretörő populizmus" elleni fellépésre szólítja majd fel az európai politikusokat.

A Financial Times szerint ha Blair hivatalos magas szintű EU-pozíciót vállal, akkor le kell mondania az üzleti életben betöltött jövedelmező tanácsadói tisztségeiről, ha azonban informális EU-párti szószólóként kíván tevékenykedni, megtarthatná e tisztségeit.

A politikus 44 évesen, a 20. század legfiatalabb brit kormányfőjeként költözhetett be a Downing Street 10. alatti miniszterelnöki rezidenciára, és rekordot döntött a brit baloldal vezető pártjának történetében azzal is, hogy egymás után három választást nyert.

Blair 2007-ben lemondott, és azóta a világ egyik legjobban fizetett szónokává vált; nem hivatalos értesülések szerint egy-egy üzleti rendezvényen akár 250 ezer dollárt is keres egy másfél órás beszéddel.

Tony Blair emellett a világ egyik legnagyobb befektetési bankcsoportjához, a JP Morgan Chase-hez is elszegődött „vezető tanácsadónak", becslések szerint évi egymillió dolláros javadalmazásért.

A volt brit miniszterelnök a Zürich Financial Services pénzügyi szolgáltató csoportnál is fizetett tanácsadói szerepet vállalt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.