Bizalmatlanná vált Európa

Zuhantak a görög részvény- és kötvényárfolyamok csütörtökön, miután az Európai Központi Bank (EKB) visszavonta a görög bankok egyik legfontosabb hitelfelvételi lehetőségét.

Az EKB kormányzótanácsa szerda este úgy döntött, hogy a görög bankok február 11-től nem férhetnek hozzá az EKB hiteleihez a bóvli kategóriába sorolt görög államkötvények – vagy a görög kormány által garantált kötvények – felhasználásával. Ezt azzal indokolta, hogy bizonytalanná váltak a Görögország és a nemzetközi hitelezők közötti megállapodás kilátásai.

Az athéni kormány hangsúlyozta, hogy az EKB döntése ellenére a görög bankok likviditása biztosított. „Nincs ok nyugtalanságra” – jelentette ki csütörtökön a kormányszóvivő, hozzátéve, hogy az EKB csak politikai nyomást akar gyakorolni a Görögország és hitelezők közötti tárgyalásokra.

Athén: kormánypárti tüntetés a parlamentnél
Athén: kormánypárti tüntetés a parlamentnél
Kostas Tsironis / Reuters

Közben a német és a görög pénzügyminiszter egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett Berlinben – írta az MTI. Az első találkozójuk utáni sajtótájékoztatón Wolfgang Schäuble úgy fogalmazott, hogy a megbeszélésen „diplomáciai kifejezéssel szólva egyetértettünk abban, hogy nem értünk egyet”. Janisz Varufakisz rátromfolt: „Abban sem tudtunk megállapodni, hogy nem értünk egyet.” A német politikus azt mondta, hogy az adósságelengedés lekerült a napirendről, míg görög kollégája arról számolt be, hogy nem is tárgyaltak az adósságtörlesztés menetrendjéről.

Az athéni vezetésnek folytatnia kell a tárgyalásokat a Görögországot 240 milliárd euró kölcsönnel kisegítő szervezetekkel, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), az Európai Bizottsággal és az Európai Központi Bankkal – szögezte le Schäuble. Úgy vélte, hogy nincs válasz arra a kérdésre, miként lehetne finanszírozni a görög állam működését kizárólag a piacról, a jelenlegi hitelezők támogatása nélkül.

Varufakisz kijelentette, hogy a kormánya „áthidaló támogatási programot” kíván kidolgozni a hitelezőkkel a február végéig tartó mentőprogram utáni időszakra, május végére pedig új válságkezelő megállapodást szeretne tető alá hozni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.