Bizalmat kapott Emil Boc kormánya

Könnyedén bizalmat kapott az új román kormány a parlamentben. Többségük ott 70 százalékos. Az RMDSZ szerint figyelmen kívül hagyják a kisebbség gondjait, így ők ellenzékben maradnak. Az államkassza kong. Emil Boc viszont legalább kiheverte már öt évvel ezelőtti kínos tévé-balesetét.

Bizalmat kapott hétfőn, az 1989 decemberi forradalom 19. évfordulóján, a bukaresti törvényhozásban Emil Boc kormánya. A december eleji választások után több mint 70 százalékkal rendelkező Demokrata-Liberális Párt (D-LP) és Szociáldemokrata Párt alkotta koalíció könnyedén, 324 igen szavazattal, 112 nem szavazat ellenében megszavazta a kabinet listáját és a kormányprogramot.

Emil BOC kijelölt román miniszterelnök, a Demokrata-Liberális Párt, a PD-L elnöke, beterjeszti kormányprogramját a parlament elé Bukarestben 2008. december 22-én
Emil BOC kijelölt román miniszterelnök, a Demokrata-Liberális Párt, a PD-L elnöke, beterjeszti kormányprogramját a parlament elé Bukarestben 2008. december 22-én

Ez a program a 2009-2012 időszakra vonatkozik, és inkább ígéretekből áll, mint konkrét gazdasági és társadalmi politikákból és megoldásokból. A dokumentum szerint a kormány továbbra is megtartja az egykulcsos, 16 százalékos jövedelmi adót, de ezzel párhuzamosan adókedvezményeket kíván nyújtani az alacsony jövedelemmel rendelkezőknek.

Ugyanakkor Emil Bocék már jövőre a GDP 2,5 százalékára csökkentenék a jelenleg 3,5 (vagy ennél is magasabb) százalékos költségvetési hiányt, 19-ről 5 százalékosra mérsékelnék az élelmiszerek áfáját, miközben hatalmas infrastruktúra-fejlesztéseket ígérnek. A bevételeket egyelőre csupán a luxuscikkek esetében 25 százalékosra emelt áfáből, az ingatlan-tranzakciók megadóztatásából és az adócsalókkal szemben történő szigorú fellépés nyomán behajtott pénzekből remélik növelni.

A törvényhozás két háza együttes ülésén mondott beszédében Markó Béla kifogásolta, hogy a kormányprogram egyáltalán nem foglalkozik a hazai nemzeti kisebbségek problémáival, miközben a dokumentumban a határon túli románokról teljes fejezet szól.

- Tagadják az etnikai problémák létezését, tehát a magyarok jelenléte nem segíthet egy olyan probléma megoldásában, amely nem is létezik - mondta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.

A szövetségnek a kormánykoalícióból - szociáldemokrata nyomásra - történő kiszorítására utalva Markó rámutatott: - A csúnya sárkányt, az RMDSZ-t, legyőzte a kétfejű - D-LP-SZDP - szépséges királyfi. - Hozzátette: az RMDSZ akár meg is szavazhatta volna a kormányt, de a kormányprogramot semmi esetre. Markó bejelentette, hogy az RMDSZ ellenzékben marad.

Üres a román államkassza?

Emil Boc a hét végén szakszervezeti és munkáltatói szervezetek vezetőivel is tárgyalt. A szakszervezetiek a beígért, de később felfüggesztett 50 százalékos oktatói béremelés végrehajtását követelték. Boc közölte: türelmet kért a munkavállalók képviselőitől. Azt ígérte, miután átveszi a kormányfői hatalmat, és ellenőrzi az államkassza helyzetét, válaszol kérdéseikre.

A D-LP-elnök kormányfőjelölt szerint ugyanis az államkassza üres, s emiatt az országban már a nyugdíjak és a gyermeknevelési segélyek kifizetése is akadozik.

Dumitru Costin, a Nemzeti Szakszervezeti Tömb (BNS) elnöke a megbeszélést követően elmondta: kedden, amikor a kormány már ki lesz nevezve, ismét találkoznak Bockal. A tanárok béremelésére csak a jövő évi költségvetés elfogadása után lehet majd tervet készíteni, ismerte el Costin.

Hozzátette: a GDP 2,4 százalékára rúg "a rendőrállam" bérköltsége, amibe a rendőrségen kívül a többi karhatalmi erőt is beleérti.

Emil Boc november 3-án, a választási kampány elején kijelentette: hogy győzelme esetén a D-LP-kabinet első intézkedése az oktatói bérek 50 százalékkal történő emeléséről szóló törvény alkalmazása lesz.

Traian Basescu október 24-én hirdette ki a jogszabályt, amelyet a képviselőház, kampány előtti populista hevében, egyhangúlag szavazott meg. Négy nappal később, a liberális-RMDSZ kormány sürgősségi kormányrendeletet fogadott el, amellyel a jogszabály alkalmazását április elsejére halasztotta. Ezt a rendeletet azonban az alkotmánybíróság megsemmisítette. Utólag a Tariceanu-kabinet újabb sürgősségi rendelettel napolta el a törvény alkalmazását. Ez a rendelet kisebb, 28 százalékos fokozatos béremelést helyezett kilátásba az oktatóknak, és ez ma is hatályos.

Akkor Boc képmutatással vádolta a Tariceanu-kormányt, és kijelentette: hazugság, hogy nincs pénz az 50 százalékos oktatói béremelésre. Később az egészségügyi dolgozók és a többi közalkalmazott is csatlakozott az 50 százalékos béremelési követelésekhez.

Boc lecsúszik - kedélyes év végi videó

Emil Boc egy 2003-as televíziós forgatáson járt pórul.

 

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.