Bíróságon felel az adócsalásért a spanyol király nővére

A történelem során először áll bíróság elé a spanyol királyi család egyik tagja. Hétfőn IV. Fülöp király nővérének, Krisztinának kell magyarázatot adnia arra, milyen szerepet vállalt adócsaló férje ügyeiben.
A király ötven éves nővérén kívül férjét, Inaki Urdangarint és még 16 személyt állítanak bíróság elé. Mindannyian tagadják az ellenük felhozott vádakat - írja a BBC.

Krisztinát és férjét azzal vádolják, hogy egy nonprofit sportalapítványt használtak fel arra, hogy az önkormányzatoknál pályázati pénzekhez jussanak. Az alapítványt Urdangarin vezette, de felesége is az elnökség tagja volt. Az önkormányzattól szerzett pénzeket olyan cégeknek utalták, amelyeket szintén a férj vezetett. A páros az előzetes kalkulációk alapján mintegy 5,6 millió fontot (2,3 milliárd forint) sikkaszthatott.

A korrupciós nyomozások 2010 óta tartanak. Az ügyészek szerint az alapítványt pénzmosásra használták, ezt a vádat azonban 2014 novemberében ejtette a bíró. Krisztina ellen ugyanezen év decemberében emeltek azonban vádat kétrendbeli adócsalásban való bűnrészességgel.

Ha Krisztinát bűnösnek találják, akár négy év börtönbüntetést is kaphat. Férjét, csalás és adóelkerülés mellett több kisebb bűnténnyel is vádolják, amiért akár 19,5 évet is börtönben ülhet.

Az ügy miatt VI. Fülöp király tavaly júniusban megfosztotta nővérét a Palma de Mallorca hercegnője címtől.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.