Bíróság elé áll Kína Lady Macbethje

A héten áll bíróság elé Gu Kailai, az elcsapott párttitkár, Bo Xilai gyilkossággal vádolt felesége. Valószínűleg bűnösnek találják, a halálbüntetést viszont megúszhatja, ha be tudja bizonyítani, a fia védelmében cselekedett.

Újabb fejezetéhez érkezett a kínai pártvezetést megrázó botrány. Ezen a héten áll ugyanis bíróság elé Csungking volt párttitkárának, Bo Xilainak a felesége, akit Neil Heywood meggyilkolásával vádolnak. A brit üzletember állítólag segített, hogy a házaspár fia bejusson először az egyik legelitebb angliai fiúinternátusba, a Harrow-ba, majd az Oxford Egyetemre.

Nem tudni, hogy a nő valóban hidegvérű gyilkos-e, vagy csak bűnbakot akarnak belőle csinálni. Az azonban eléggé valószínű, hogy elítélik majd. Kezdetben a hatóságok azt állították, Heywood sok pénzt követelt a családtól, azóta azonban egy személyesebb ok is napvilágot látott. Állítólag Gu félt, hogy Heywood veszélyezteti a fiát, Bo Guaguát, aki most az Egyesült Államokban tanul. Ha ezt sikerül bebizonyítnia, akkor megúszhatja a halálbüntetést.

Az igen ismert politikus, Bo Xilai karrierje akkor tört derékba, amikor Csungking rendőrfőnöke februárban a szomszédos tartomány amerikai konzulátusára menekült. Állítólag azért, mert tudomására jutott, Bóéknak köze van Heywood novemberi halálához. A brit férfi akkori közlések szerint a túlzott alkoholfogyasztásba halt bele, a rendőrfőnök viszont valószínűleg be tudta bizonyítani, hogy megmérgezték.

Bo a politikai csúcsvezetés egyik posztjának várományosa volt, a botrányba azonban belebukott. Pár héttel később megfosztották központi és politikai bizottsági tagságától, majd letartóztatták. Később kiderült, a párttitkár egy elég kiterjedt lehallgató hálózatot is működtetett Csungkingban. Feleségét szintén letartóztatták, és gyilkosság gyanújával vádat emeltek ellene.

Gu Kailai férjéhez hasonlóan szintén fényes karriert tudhat maga mögött. Jogi diplomája van, egy sikeres ügyvédi irodát vezetett, és még egy könyvet is írt arról, hogyan védett meg kínai cégeket egy amerikai bíróságon. Gu külsőre és ambícióit tekintve is kirítt a többi pártvezér felesége közül.

Férje karrierje miatt azonban le kellett mondania a karrierről. A család közeli ismerősei szerint egyre depressziósabb lett, a vezető posztokért kampányoló férje ugyanis háttérbe szorította. Egy 2009-es interjúban fia elmondta, Gu remeteként élt, és semmilyen társadalmi eseményre nem hajlandó elmenni.

Ekkor a nő minden energiáját fia jövőjébe fektette. Ekkor találkozott Heywooddal, akit rávett, használja fel kapcsolatait, hogy a fiú kijusson Nagy-Britanniába. Közben Gu egy céget is alapított, amit Dél-Angliában jegyzett be egy francia építésszel. Ő most Pekingben van, és tanúskodni fog.

Bo Xilait ugyan nem gyanúsították meg a gyilkossággal kapcsolatban, de az ő ügyét is vizsgálják, és hamarosan a volt párttitkár is bíróság elé áll majd.

A gyilkossággal vádolt Gu Kailai és férje, Bo Xilai egy 2007-ben készült felvételen
A gyilkossággal vádolt Gu Kailai és férje, Bo Xilai egy 2007-ben készült felvételen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.