Bíróság elé állítják a pedofíliával vádolt volt érseket

Pedofília és gyermekpornográf felvételek birtoklásának vádjával a vatikáni bíróság elé állítják Josef Wesolowski volt lengyel érseket és korábbi apostoli nunciust - jelentette be hétfőn a Vatikán.

Wesolowski a vád szerint 2008 és 2013 között gyerekeket molesztált és bántalmazott a Dominikai Köztársaságban. Tárgyalása július 11-én kezdődik - írja a BBC. Jozef Wesolowskit még tavaly laikus státusba helyezték. 

A 67 éves volt lengyel pap a nyolcvanas évektől dolgozott a vatikáni diplomáciában. 2008 és 2013 között apostoli nunciusként szolgált a Dominikai Köztársaságban. Ferenc pápa 2013 nyarán visszahívatta Rómába Josef Wesolowskit az őt érő pedofíliavádak miatt, nem sokkal azután, hogy a karibi ország rendőrsége vizsgálatot indított ellene gyermekekkel való szexuális visszaélés címén.
Wesolowski ügye elsőként a vatikáni Hittani Kongregáció elé került, amely 2014 nyarán laikus státusba helyezte a volt nunciust, vagyis kizárta a papi rendből. A Hittani Kongregáció döntése tulajdonképpen az első fokú vatikáni ítéletnek felelt meg. Ezt követően, 2014. szeptemberében a vatikáni csendőrség őrizetbe vette a volt nunciust. Gyenge egészségi állapota miatt nem a vatikáni fogdába került, hanem majdnem két hónapig a vatikáni bíróság épületének egyik lakosztályában tartották fogva. Majd szabadlábra helyezték, de azóta nem hagyhatta el Vatikánváros területét.

A pápai állam nem adta ki Jozef Wesolowskit az ezt kérelmező olasz, lengyel és dominikai hatóságoknak sem többek között arra hivatkozva, hogy a volt pap vatikáni államtitkár. Federico Lombardi szentszéki szóvivő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Vatikán aktívan együttműködik az érintett államok hatóságaival.

Giuseppe Dalla Torre, a vatikáni bíróság elnöke közleménye szerint a júliusban kezdődő per két külön vádpontot vizsgál meg. Egyrészt Josef Wesolowskinak felelnie kell a Dominikai Köztársaságban elkövetett cselekményekért, ahol tanúvallomások szerint 8-17 év közötti fiatalokon követett el nemi erőszakot. Másrészt a volt papot pedopornográf felvételek birtoklásával is vádolják a Rómába való visszahívása és az őrizetbe vétele közötti időszakban, vagyis 2013 és 2014 nyara között. Tavalyi őrizetbe vételekor a vatikáni csendőrség Josef Wesolowski számítógépén mintegy százezer pornográf fotót és videót talált. A gyermekpornográfia bűncselekményét Ferenc pápa 2013-ban vezette be az egyházi jogba.

Szintén hétfőn Ferenc pápa elfogadta John Clayton Nienstedtnek, az egyesült államokbeli Saint Paul és Minneapolis érsekének, valamint Lee Anthony Piché segédpüspöknek a lemondását. Mindkettőjükkel szemben az a vád merült fel, hogy papok által elkövetett pedofíliaügyeket lepleztek.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.