Bill Gates áramot csinálna a szarból

Jöhet a vízöblítés nélküli WC: az amerikai milliárdos alapítványa, a Bill & Melinda Gates Foundation azzal kísérletezik, hogyan lehet emberi ürülékből elektromos áramot előállítani, vizeletből pedig tiszta ivóvizet. Szakértők szerint valóságos aranybányáról van szó.

Bill Gates a számítástechnika után a közegészségügyet is forradalmasítaná: a Microsoft alapítója – aki az utóbbi időben egyre több idejét szenteli a filantrópiának – úgy gondolja, itt az idő arra, hogy az emberiség véget vessen a vízöblítéses WC uralmának. Intő példa – állítja némi joggal Gates –, hogy a WC elterjedtsége ellenére a földlakók 40 százaléka, potom 2,5 milliárd ember még mindig úgy él, hogy nem tudja megfelelő módon eltüntetni az ürülékét, a vízöblítéses WC pedig bolygó korlátozott vízkészletei miatt már nem számít jó megoldásnak.

Az ügy nem sok halasztást tűr: becslések szerint megfelelő eszközök híján a Földön mintegy 1,1 milliárd ember nem tud higiénikus módszerekkel megszabadulni sem a saját ürülékétől, sem a háztartási hulladéktól, ami csak az ivóvíz megfertőzéséhez és a járványok gyors elterjedéséhez vezet: hasmenésben évente 1,2 millió öt éven aluli gyermek hal meg, főleg az emberi ürülékkel szennyezett víz miatt – állítja ennek kapcsán az UNICEF. Az ENSZ gyermekvédelmi szervezete június végén Ban Ki Mun főtitkárral karöltve jelentett be egy ötéves programot, amelynek keretében 2015-ig világszerte felére csökkentenék a WC nélkül élő emberek számát. Ban Ki Mun szerint az egészségügyi eszközök elterjesztésére kulcsszerep hárul a szegénység elleni harcban.

Ezzel Frank Rijsberman, a Bill & Melinda Gates Foundation fejlesztőmérnöke is messzemenően egyetért. A holland férfi az alapítvány szakrészlegének irányítójaként két nagy projekten dolgozik. Az egyik földbe vájt latrinák építésével foglalkozik az egyéb lehetőségeket is nélkülöző vidékeken és városi nyomornegyedekben, a másik pedig kutatókat támogat az emberi ürülék alternatív hasznosításának kidolgozására. Ennek kapcsán Rijsberman már arról beszélt, hogy az egyik terv szerint az emberi ürüléket mikrohullámokká alakítanák át, amelyből aztán elektromos áramot lehetne nyerni. A szarból valóságos aranybánya lehet – ironizál a fejlesztőmérnök, aki azzal egészíti ki főnöke bejelentését, hogy az alapítvány már a száraz WC megalkotásával kísérletezik: ez a puszta vízöblítés helyett elválasztaná a vizeletet az ürüléktől, és ivóvizet csinálna belőle. Egy nemrég kezdődött dél-afrikai kutatásban 400 ezer ember vizeletét próbálják meg poralakú trágyává alakítani.

Az elképzeléseit tízmillió dollárral egyébként a német fejlesztési minisztérium is támogatja: az egyik közös projekt öt év alatt 800 ezer kenyait szeretne megfelelő orvosi ellátáshoz juttatni, kétszázezer embernek pedig megadni a tiszta ivóvíz fogyasztásának lehetőségét. Gates ugyanis komolyan gondolja, amit csinál: amikor áprilisban Berlinben járt Angela Merkel Kancellárnál és Christian Wulff köztársasági elnöknél, a sajtótájékoztatón sietve leszögezte: – Nem politikáról tárgyaltunk. A tökéletes WC-ről annál inkább.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.