Bill Clinton szerint okkal félnek a feleségétől

Nem ártanak Hillary Clinton demokrata elnökjelölt-aspiráns kampányának a Clinton Alapítvány elleni támadások - vélekedett egy, a CNN hírtelevízió által vasárnap közvetített interjúban Bill Clinton volt amerikai elnök.
"Úgy gondolom, hogy ha valakit személyesen támadnak ilyen sok idővel a választás előtt, akkor félnek tőle és joggal" - nyilatkozott Clinton.

Szavai szerint a Clinton Alapítványnak nyújtott adományokkal a közelmúltig senki sem foglalkozott, és azok csak "a politikai idény kezdete után" váltak témává. Az exelnök szerint azonban az ügy nem okoz majd gondot a nejének.
"Sohasem láttam, hogy a támogatóim listáját tanulmányozta volna, nekem meg fogalmam sem volt arról, hogy kinek az üzletét vizsgálta a külügyminisztérium" - mondta.

Bill Clinton a republikánus elnökjelölt-aspiránsok csoportját nagynak, de ugyanakkor "mély benyomást keltőnek" nevezte.
"Sok bennük a fiatalság, sok az energia, elég jelentősen különböznek egymástól és nem ostobák" - fogalmazott Bill Clinton, aki ugyanakkor eltréfálkozott azon, hogy a konzervatív tábor aspiránsait "nem rendítik meg a bizonyítékok", és jobban a hisznek a javak leszivárgásának gazdaságában, mint a közbefektetésekben.

Clinton nem bocsátkozott találgatásokba arról, hogy ki fog végül hivatalos elnökjelöltként kiemelkedni a republikánus mezőnyből, csak annyit mondott, hogy a folyamat befolyásolói végül a "legmegválaszthatóbb" mellé állnak majd.

"Még ha úgy gondolnám is, hogy tudom, ki fog nyerni, valószínűleg akkor sem mondanám el" - nyilatkozott derűsen Bill Clinton.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.