Az amerikai alelnök gratulált Bajnainak a munkájához

Fontos külpolitikai kérdésekről, kiemelten Afganisztánról és a NATO jövőjéről egyeztetett telefonon Joseph Biden, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke és Bajnai Gordon magyar miniszterelnök szombaton - közölte a kormányszóvivő vasárnap.

Szollár Domokos elmondta: a Biden által kezdeményezett hívás során az amerikai alelnök nagy elismeréssel szólt a válságkezelő kormány elmúlt fél éves teljesítményéről, gratulálva a gazdaság stabilizálásához, amellyel Magyarország ismét a térség éllovasává válhat.

Biden megemlékezett Magyarország kiemelkedő szerepéről a vasfüggöny lebontásában és méltatta a 20 éves demokratikus Magyar Köztársaságot. Joseph Biden szerint Magyarország megbízható, kiszámítható szövetséges, amely erején felül veszi ki részét a nemzetközi válságkezelési feladatokból - közölte a kormányszóvivő. Az amerikai alelnök külön elismeréssel szólt Magyarország NATO-szövetségesként teljesített kiemelkedő hozzájárulásáról Afganisztánban és a Nyugat-Balkánon, valamint háláját fejezte ki, amiért Magyarország a térségből példamutató módon elsőként jelezte, hogy befogad egy volt guantánamói foglyot.

Bajnai Gordon a beszélgetés során hangsúlyozta: a közép-európai új demokráciák felnőttek, egyenrangú félként betagozódtak az euroatlanti struktúrákba. Az együttműködés Egyesült Államokkal, a transzatlanti viszony építése azonban továbbra is kiemelkedően fontos - idézte a kormányfő szavait Szollár Domokos.

A miniszterelnök biztosította Biden alelnököt arról, hogy Magyarország nem a problémák létrehozásában, hanem azok megoldásában érdekelt, s azt keresi, hogyan járulhat hozzá a közös célok eléréséhez - számolt be a beszélgetésről a kormányszóvivő. Szollár Domokos kitért arra: Bajnai Gordon támogatásáról biztosította az új amerikai rakétavédelmi elképzeléseket Európában, külön kiemelve a folyamatos egyeztetést a partnerekkel és a NATO-keretek fontosságát. Az amerikai védelmi minisztérium államtitkár-helyettese, Alexander Vershbow pénteken jelentette be Varsóban, hogy az Egyesült Államok nem állandó jelleggel Patriot típusú légvédelmi rendszert telepít jövőre Lengyelországba, és folytatja a tárgyalásokat Lengyelországgal egy új rakétavédelmi rendszerről.

Barack Obama amerikai elnök korábban közölte, Washington lemond a Bush-kormányzat azon tervéről, hogy egy csehországi radarállomás felépítésével és elfogórakéták lengyelországi telepítésével kiterjeszti Közép-Kelet-Európa egy részére is az amerikai rakétavédelmi rakétarendszert, más néven: a rakétapajzsot.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.