Bevezették a vizitdíjat

Mától 320–650 forintnak megfelelő egészségügyi hozzájárulást kell fizetniük Romániában a kórházba utalt betegeknek.

A díj összege független a kezelés időtartamától. A bukaresti kórházak zöme 10 lejben állapította meg a hozzájárulás összegét.

Számos kategória – így a fogyatékosok, idült betegek, várandósok, kiskorúak, a 47 ezer forintnál kisebb jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok – mentesülnek a díj alól, akárcsak a sürgősségi ellátás részesülő páciensek. A bukaresti Floreasca kórház igazgatója, Radu Macovei közölte, hogy intézményében a kiskeresetűeket is mentesíti a hozzájárulás alól.

Több intézményvezető nem látja értelmét a rendelkezésnek. Azt mondják, legfeljebb a számlatömbök költsége gyűlhet össze. Emellett elégedetlenséget szülhet a betegek körében, hogy a díj fejében nem kapnak többletszolgáltatást – nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek az egyik kórházigazgató. Hasonlóan vélekedett az egészségügyi reformról szervezett múlt heti vitán a páciensek koalíciójának (COPAC) az elnöke, Iulian Petre is, aki ezt közölte a jelenlévő szaktárca-vezetővel is. Eugen Nicolaescu azt válaszolta: a hozzájárulás bevezetésének a célja nem a pénzbevételek növelése, hanem a „fiktív beutalások kiszűrése”, mivel az utóbbiak rengeteg forrást elvonnak a páciensektől.

A román hatóságok a hétvégén lelepleztek egy bűnszövetkezetet, amely fiktív orvosi vizsgálatok elszámolása révén félmillió euróval károsította meg az egészségbiztosítót. Huszonkét személyt előzetes letartóztatásba helyeztek, köztük két magánklinika vezetőjét, több házi- és szakorvost, valamint ápolókat. Másik húsz gyanúsított szabadlábon védekezhet. Megvesztegetéssel, csalással és csalásban való bűnrészességgel vádolják őket. Az ügyészek szerint az orvosok összesen tizennégyezer fiktív laboratóriumi vizsgálati eredményt számoltak el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.